szerző:
Z. B.

Év vége helyett csak jövő februárban vehetik birtokba a budapestiek a Lehel tér és Újpest-Központ közötti metrószakaszt.

November 4-én szombaton kezdődött a 3-as metró északi, Lehel tér és Újpest-Központ közötti szakaszának felújítása. Akkor azt ígérték, a rekonstrukció egy évet vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy idén novemberben fejeződnének be a munkálatok, az utána következő próbaüzem, átadás-átvétel pedig újabb másfél hónapba telne, azaz az új metrószakaszt az év legvégére vehették volna használatba az utasok.

Azonban kiderült, egy vagy két hónapos csúszásban vannak a munkálatokkal, így a forgalomba helyezés is késik majd - tudtuk meg Bíró Endrétől, a Metróért Egyesület elnökétől.

Minimum 2 hetet, de inkább 1 hónapot vesz igénybe általában egy a metrószakasz átadása-átvétele, illetve a próbaüzem is csak a munkálatok befejezése után kezdődhet meg, így 2019 februárban, a hónapnak is inkább a második felében várható jelenleg, hogy az utasok az új metrószakaszon utazhassanak,

mondta el Bíró Endre.

A 3-as metró középső és déli, azaz Lehel tér-Nagyvárad tér és Nagyvárad tér-Kőbánya-Kispest szakaszának felújításának megkezdése is tovább tolódik, a BKV legutóbb július végén hosszabbította meg a közbeszerzési ajánlattételek határidejét, feltehetően azért, mert nem érkezett elég ajánlat.

A felújításra a pénz egyébként rendelkezésre áll, hiszen Brüsszel jelezte, 473,4 millió eurót, azaz július 10-i árfolyamon 154 milliárd forintot biztosít a budapesti 3-as metróvonal teljes infrastruktúrájának a felújítására. A rekonstrukció 85%-át állja az Unió, ami azt jelenti, hogy az árfolyamok változásától függően nagyjából 180 milliárd forintos költségre rúg majd a 3-as metróvonal teljes felújítása – a maradék 15%-ot a kormány és a főváros együttesen teremti majd elő.

Az újpesti szakasz felújításának állapotáról egyébként itt nézegethet képeket.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Olyat tud a Google új telefonja, hogy csak néz az ember: szinte tökéletes éjszakai fotókat lő

Olyat tud a Google új telefonja, hogy csak néz az ember: szinte tökéletes éjszakai fotókat lő

Majom rabolt el és ölt meg egy csecsemőt Indiában

Majom rabolt el és ölt meg egy csecsemőt Indiában

Jobbra tartanak

Jobbra tartanak

A költözéskor megmaradó tárgyakat gyűjti össze rászorulóknak egy ingatlaniroda

A költözéskor megmaradó tárgyakat gyűjti össze rászorulóknak egy ingatlaniroda

Ártatlannak vallotta magát első tárgyalásán a Köpcös, a világ legnagyobb drogbárója

Ártatlannak vallotta magát első tárgyalásán a Köpcös, a világ legnagyobb drogbárója

Ne lepődjön meg: éjféltől változtatnak a webshopok, mindegyik máshogy készül a fekete péntekre

Ne lepődjön meg: éjféltől változtatnak a webshopok, mindegyik máshogy készül a fekete péntekre