szerző:
hvg.hu

Az osztrák határ közelsége a megoldás.

napi.hu szúrta ki a Nemzeti Foglakoztatási Szolgálat statisztikáiból, hogy már 40 olyan település van az országban, ahol nincs munkanélküliség. Ez a szám 2016-ban 36 volt, míg 2013-ban 17. Az osztrák határhoz közeli, Sopron környéki és mosoni települések a legszerencsésebbek, Győr-Moson-Sopron települései közül 13 falu is szerepel a listán.

A lap azt írja, Zsira a Kisalföld délnyugati szélén, a Répce folyó mellett, Ausztria szomszédságában fekszik. A mintegy 850 lakosa közül 589-en munkaképes korban vannak, és mindenkinek van is munkája. Ezzel Zsira a legnépesebb olyan település, ahol nincs munkanélküliség.

"Nincs bejelentett munkanélkülink. Helyben nincs nagy foglalkoztató, de sokan járnak át alkalmi munkára Ausztriába, illetve Kőszegre, Bükre vagy Sopronba is sokan dolgoznak multiknál" – mondta a Napi.hu-nak Nagy Ferdinánd polgármester, aki főállásban Sopronban, a Postán dolgozik. Szerinte sokan élnek minimálbér körüli összegből, de nincs szegénység a településen. "A közmunka programban sem tudunk részt venni, mert nincs munkanélküli. Ez nem tudom, hogy előnye vagy hátrány" – mondta a polgármester.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Az ördög a vállunkon: teszten a V8-as Lexus LC500

Az ördög a vállunkon: teszten a V8-as Lexus LC500

Videó: itt a bizonyíték, hogy ez az új BMW M5 tényleg 800+ lóerős

Videó: itt a bizonyíték, hogy ez az új BMW M5 tényleg 800+ lóerős

Sokat tudó óra fél áron, és még telefonálni is lehet vele – túl szép, hogy igaz legyen?

Sokat tudó óra fél áron, és még telefonálni is lehet vele – túl szép, hogy igaz legyen?

2019-től máshogy mérjük a kilogrammot, most a másodperc átalakítása következik

2019-től máshogy mérjük a kilogrammot, most a másodperc átalakítása következik

64 éves férfi rabolt ki egy benzinkutat Győrben

64 éves férfi rabolt ki egy benzinkutat Győrben

Új funkciót építettek a Google Térképbe, könnyebben elérheti a kedvenc helyeit

Új funkciót építettek a Google Térképbe, könnyebben elérheti a kedvenc helyeit