szerző:
hvg.hu

Jövőre is lehet nyugdíjprémium – ígérte Tállai András.

Három év alatt 80 milliárd forintot is eloszthatnak a nyugdíjasok között – mondta Tállai András a Magyar Időknek. Azt már nem tette hozzá, hogy ezt a Bajnai-kormány döntésének köszönhetik: 2009-ben vezették be azt a szabályt, hogy ha 3,5 százaléknál nagyobb a GDP-növekedés, akkor nyugdíjprémium jár. Ez tavaly történt meg először, az idei jó GDP-adatok alapján pedig valószínű, hogy idén is kapnak pluszpénzt az idősek.

A legfrissebb adat szerint a második negyedévben 4,8 százalékkal nőtt a gazdaság, így jó az esély, hogy 4 százalék fölött lesz az éves bővülés.

A nyugdíjprémiumot úgy számolják ki, hogy a GDP-növekedésből kivonnak 3,5 százalékpontot, az így kapott számot pedig megszorozzák a havi nyugdíj negyedével, de legfeljebb 20 ezer forinttal. Ha például 4 százalékos volna az éves növekedés, akkor 0,5-tel kellene megszorozni a legfeljebb 20 ezer forintos összeget, vagyis maximum 10 ezer forint plusz jutna a nyugdíjasoknak. Legalábbis azoknak, akik havi 80 ezer forintnál többet kapnak, a többieknél a havi nyugdíjuk negyedét kéne még 0,5-tel megszorozni.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!