szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Megszavazta a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést az Európai Parlament, a plenáris ülésen 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők a dokumentumot. Vagyis kétharmados többséggel, tehát elindulhat a 7. cikk szerinti eljárás a magyar jogállamiság helyzete miatt. A szavazás előtt mondta el utolsó éves beszédét bizottsági elnökként az Európai Parlamentben Jean-Claude Juncker az Európai Unió helyzetéről. A hvg.hu-n élőben követte a strasbourgi ülést és ami utána történt.

1 2 3 4 5 6
Sorrend megfordítása

Tajani visszavág Junckernek

És vége is a beszédnek. Nagy taps után komoly vita várható – főleg mert Juncker leginkább a parlament és a tagországok munkáját várja el a következő időszakban.

Nem véletlen, hogy Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke úgy vág vissza: el kellene érni, hogy a testületnek is legyen kezdeményező szerepe. Ez a világon az egyetlen parlament, amelynek erre nincs lehetősége – emlékeztet az olasz politikus.

Tajani támogatja a külpolitikai kérdésekben a többségi szavazás bevezetését is – ezzel valószínűleg a tagországoknak lesz igen komoly baja.

 

Le az olcsó munkaerővel?

Vessünk véget a kelet-nyugati területek megosztottságának – ez a kijelentés távolról sem elméleti megállapítás. A két tömb között az olcsó munkaerő miatt alakult ki komoly feszültség, Juncker szerint ezt fel kell oldalni.

Az elnök kiáll a Spitzenkandidat rendszere mellett is – ő maga is így, az EPP jelöltjeként került 2014-ben az Európai Bizottság élére. Azt is elismétli: szeretné, ha lennének közös európai listák az EP-választások előtt – ha jövőre nem, legalább 2024-ben.

És még egy politikai üzenet: a bénító nacionalizmus helyett együttműködésre van szükség.

"A 7. cikket ott kell alkalmazni, ahol a jogállam veszélybe került"

A sajtószabadság alapvető feltétele a demokráciának – Juncker itt nem javaslatot fogalmaz meg, csupán figyelmezteti a tagállamokat. Nagy taps követi a kijelentést.

"A 7. cikket ott kell alkalmazni, ahol a jogállam veszélybe került" – folytatja, és megdicséri alelnökét, Frans Timmermanst, akinek az egész bizottság támogatását ígéri. A holland biztos a keddi vitában keményen bírálta az Orbán-kormányt is, felsorolva, milyen, jogállamiságot érintő ügyekben indított eljárást Brüsszel Magyarország ellen.

©

És még egy üzenet a magyar kormánynak is: az Európai Bíróság ítéleteit végre kell hajtani, ez nem opció. A kormány korábban a kvótaper elvesztése után jelezte, nem hajtja végre a verdiktet.

Legyen végre közös külpolitika, de hogyan!

Nem normális, hogy nem tudunk felszólalni az ENSZ-ben a kínai jogsértések miatt, mert egy tagállam ezt megvétózza – a kemény bírálat Magyarországnak is szól, és ezzel indokolja, hogy egyes külkapcsolati kérdésekben is minősített többségben hozzanak döntést.

Szerinte erre az alapszerződés egy záradéka is lehetőséget ad – a lépés valóban komoly váltást jelentene a mostani, valóban nem egységes külpolitikához képest.

Dollár helyett euró – de hogyan?

Az euró erősítése a következő kötelező pont – szerinte nevetséges, hogy európai cégek európai repülőgépeket is dollárban fizetnek.

©

Az euró nemzetközi szerepének erősítése érdekében az év végéig tesz javaslatokat az Európai Bizottság, folytatva a gazdasági és monetáris unió elmélyítését is. Ez az alapfeltétele az euró erősítésének is – teszi hozzá.

EU-büdzsé március végére?

Európa jövője a következő téma – erről közvetlenül a britek kilépése után, a március végére tervezett nagyszebeni EU-csúcson akarnak dönteni. Addig nem csak Japánnal zárná le a szabadkereskedelmi megállapodást, de megállapodásra jutna addigra a 2020 utáni költségvetésről is. Erre mérget venni azért nehezen lehet.

Végül is, hogy Orbán Viktort idézzük, Juncker is harcolni fog remény nélkül is.

 

Brexit: nem a belső piacon maradásra

A Brexit a következő kérdés – amilyen kihagyhatatlan, annyira semmitmondó Juncker, aki sajnálja, hogy a britek lelépnek, reméli, hogy születik megállapodás, stb.

Van azért egy határozott mondat: a briteknek meg kell érteniük, hogy ha elhagyják az EU-t, nem lesznek részei a belső piacnak – ez elutasítja Theresa May javaslatát arról, hogy a szolgáltatások terén elhagynák ugyan a belső piacot, a termékeknél azonban bennmaradnának.

©

Az elnök az ír-északír határ kérdését is felveti – a határ átjárhatóságával kapcsolatban jó ideje nem sikerül megoldást találni, jórészt ez akasztja meg a Brexit-tárgyalásokat.

Üdvözli ugyanakkor a brit kormányfő javaslatát arról, hogy ambiciózus kapcsolatot szeretnének, de ezt egy szabadkereskedelmi megállapodásként képzeli el.

Hogyan segítené Afrikát az EU?

Afrika segítése a következő pont – a cél tízmillió munkahely megteremtése egy uniós beruházási alap segítésével. A tervek szerinte 24 milliárd eurót mobilizálhatnak a jövőben, elsősorban olyan területeken, ahol valódi előrelépést lehet elérni.

Migráció: tízezer határőr 2020-ig

Hét javaslatból ötöt végrehajtottak a migráció kezelésében – mondja, ám ez mégsem tűnik sikeresnek. Elismétli: meg kell szüntetni a schengeni zónán belül kialakított belső határokat – ehhez persze szükség lenne garanciákra, hogy a menedékkérők nem tudnak mozogni az országok között. Hogy ezt hogy képzeli, erről egyelőre nem beszél.

Juncker új javaslatok helyett felszólítja az osztrák elnökséget, hogy hosszú távú megoldást érjen el a bevándorlásban. "Az nem állapot, hogy minden egyes menekülthajó esetében hozunk ad hoc döntéseket".

©

Van azért konkrét javaslat is: emeljék fel az európai határőrök számát tízezerre, hozzák létre a menekültügyi ügynökséget, hogy segítse a tagországokat, és gyorsítsák fel a migránsok hazaszállítását.

Erről a javaslatról már írtunk korábban, akkor azt jósoltuk, Orbán Viktor elképzeléseivel ez is szembemegy.

Ahogy az is, hogy Juncker felszólítja az országokat: a legális migránsok helyzetét segítsék, mert szükség van a bevándorlók munkájára.

Egy óra alatt le kell venni az uszító tartalmat a Facebookról

Új javaslat: egy óra alatt el kell tüntetni a terrorista propagandát az internetről.

Kibővítené az Európai Ügyészség jogkörét is úgy, hogy határokon átlépve lehessen üldözni a terroristákat. "Ne tegyük tettestárssá magunkat azzal, hogy nem működünk együtt" – indokolja Juncker azt is, hogy a pénzmosással kapcsolatban szigorítják a szabályozást.

 

1 2 3 4 5 6

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
hvg.hu Itthon

"Ez a gyávák mellébeszélése" – ezzel vágtak vissza Orbánnak a Sargentini-jelentés vitájában

Kapott hideget-meleget Orbán Viktor és a magyar kormány az Európai Parlamentben kedden a Sargentini-jelentés vitájában. Miközben Orbán szerint a jelentés a magyar nép ellen irányul, addig az Európai Bizottság és a kormányt bírálók szerint Orbán a demokrácia emlegetésével próbálja félresöpörni az érveket, és azzal próbál elbújni a bírálatok elől, hogy a néppel takarózik.

Amikor négy birodalom omlott össze - 100 éve ért véget az első világháború

Amikor négy birodalom omlott össze - 100 éve ért véget az első világháború

Meghalt egy brit férfi, akit macska harapott meg Marokkóban

Meghalt egy brit férfi, akit macska harapott meg Marokkóban

Egyszerű csoda – ez volt Suzanne Vega Budapesten

Egyszerű csoda – ez volt Suzanne Vega Budapesten

Amit most tesznek a hajléktalanokkal, az még mélyebbre lökheti őket

Amit most tesznek a hajléktalanokkal, az még mélyebbre lökheti őket

A hajléktalanok segítése mellett érvel a szombathelyi püspök

A hajléktalanok segítése mellett érvel a szombathelyi püspök

Véletlenül 9,6 millió forintot utalt több száz dolgozójának egy gyár

Véletlenül 9,6 millió forintot utalt több száz dolgozójának egy gyár