szerző:
hvg.hu

Egyeseket alacsonyabb bérekkel, másokat pedig munkanélküliséggel riogattak, ezért vállalják ismét a túlmunkaszerződést.

Visszalépett 10-15 orvos abból a 45-ből, akik korábban felmondták önkéntes túlmunkaszerződésüket – tudta meg a Népszava. A lap szerint hiába jutott az utóbbi hetekben kiemelt figyelem a kórház sürgősségi osztályának, a szerződésüket felmondó traumatológusok és aneszteziológusok háttérbe szorultak, és míg a sürgősségi osztályon dolgozóknak több pénzt ígértek, és hirtelen új eszközöket is kaptak, ezekkel az orvosokkal szinte senki nem foglalkozott.

A 45 szakorvos döntése a súlyos munkaerőhiány miatt azzal fenyegetett, hogy a tervezett műtétek csúszhatnak, és az ügyeletet is csak nagy nehézségek árán lehetett az első őszi hónapra megszervezni. A Népszava úgy tudja, hogy a szerződésüket felmondó orvosok között elterjedt az a hír, hogy a Semmelweis Egyetemről vezényelnek majd át aneszteziológusokat és traumatológusokat, de később kiderült, hogy a hír nem igaz.

Ennek ellenére az orvosok közül tucatnyian visszakoztak – a lap szerint ebben közrejátszhatott az is, hogy többeket is nyomás alá helyeztek. Volt, akinek azt mondta a főnöke, hogy ha nem dolgozik, akkor a kórház kevesebb pénzt kap az egészségbiztosítótól, ami ronthatja a havi béreket. Másokat azzal fenyegettek, hogy ha a Honvédkórházban hepciáskodik, soha többé nem kap majd munkát egyetlen hazai intézményben sem.

Mivel az orvosok újra vállalják a 12 órányi többletmunkát, most már van elegendő szakember a kórházban ahhoz, hogy ne kelljen műtéteket, elhalasztani, ám a Népszava szerint ez most már elég lehet arra is, hogy a kórház vezetése ne kerüljön lépéskényszerbe úgy, mint az a sürgősségi esetében történt.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Hogy bírhatja ki Magyarország, ha a nagyok vámháborúba kezdenek?

Hogy bírhatja ki Magyarország, ha a nagyok vámháborúba kezdenek?

A NER-kritikus Fluor Tomival avatják fel a Mol-Vidi-stadiont

A NER-kritikus Fluor Tomival avatják fel a Mol-Vidi-stadiont

Most kapcsolja be az álomfunkciót a Facebook: a magyaroknak is menni fog az üzenetek utólagos törlése

Most kapcsolja be az álomfunkciót a Facebook: a magyaroknak is menni fog az üzenetek utólagos törlése

Újabb 80 milliárd Budapestnek, Gruevszki személyivel jött – Kormányinfó percről percre

Újabb 80 milliárd Budapestnek, Gruevszki személyivel jött – Kormányinfó percről percre

Még a kormány is kiborult: 160 éve ez a csokik Ferrarija, most bezáratja a török tulajdonos

Még a kormány is kiborult: 160 éve ez a csokik Ferrarija, most bezáratja a török tulajdonos

Így jön össze a giccses karácsonyi reklám a Brexit-drámával

Így jön össze a giccses karácsonyi reklám a Brexit-drámával