Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az Oscar-díjas Jennifer Lawrence lesz a Joy de Dior parfüm "arca". Az amerikai színésznő csaknem egy évig együtt dolgozott a híres "orral", vagyis illatszerésszel, aki megalkotta az új parfümöt.
Jennifer Lawrence, aki Kentucky államban született az USA déli részén, elmondta a párizsi Madame Figarónak, hogy Párizsban egy egészen új világ tárult fel előtte, pedig Hollywoodban már elég sok mindent megtapasztalt. Jodie Foster volt a mentora, aki első filmje forgatásán nagy segítséget nyújtott. "Még csak 18 éves voltam, bizonytalan, de Jodie biztonságot adott. Meglepett, hogy amellett, hogy milyen nagy színésznő, mennyire normális ember maradt" – jegyezte meg kolléganőjéről az interjúban. Azóta Jennifer Lawrence maga is sztár lett, méghozzá olyan sztár, aki nem hallgatja el a véleményét.
Tudom, hogy a jövedelmem észbontóan soknak tűnik
Jennifer Lawrence az élvonalban küzd azért, hogy a nők is ugyanannyi gázsit kapjanak mint az erősebb nem képviselői. "Tudom, hogy kockázatot vállalok azzal, ha kimondom a véleményemet" – nyilatkozta a párizsi Le Figaro női mellékletének. Finoman célozva arra, hogy Harvey Weinstein évtizedeken át szinte korlátlan úr volt Hollywoodban, és nem ő volt az egyetlen ilyen producer a világ filmfővárosában. Jennifer Lawrence nem félt szembeszállni sem Harvey Weinsteinnel, sem pedig Donald Trumppal.
Azért küzdök, hogy a pénz kevésbé befolyásolja a politikát
Már nemcsak az elnökről van szó, hanem az egész kormányzati rendszerről – hangsúlyozza a filmsztár, aki öntudatos amerikai állampolgár is. Olvasta Laurence Lessig jogászprofesszor könyvét a politikai korrupcióról Amerikában. A szerző a Harvard egyetemen tanít, könyvének címe Republic Lost (Elveszett köztársaság). A műben azt fejti ki, hogy a pénz mindent áthat Amerikában így a politikát is. Jennifer Lawrence realista: nem megszüntetni akarja ezt a rendszert, csak korlátozni a pénz befolyását a politikai életre. Ezért egyik vezetője a RepresentUS korrupcióellenes szervezetnek. Persze sokak szemében a hollywoodi sztárok is észbontóan sokat keresnek, miközben az átlag amerikaiak reáljövedelme alig-alig emelkedett az elmúlt évtizedekben. Ezt használta ki Trump a választási kampánya idején, és ezt veti ma is gyakran a hollywoodi színészek szemére, mert a sztárok többsége – Jennifer Lawrence-hez hasonlóan – az elnök elszánt bírálói közé tartozik.
Az olvasás öröme
Joy – öröm a Dior új parfümjének neve, az arca Jennifer Lawrence, aki szerint szinte minden lehet örömforrás. Szereti a színészetet, és szinte minden más művészetet, de igazi örömöt számára az olvasás nyújt. Tolsztoj Anna Kareninája ma is a kedvenc könyve, hiszen a feminizmus Jennifer Lawrence számára ma is aktuális probléma. Fiatal korában Kentucky államban igen sokat olvasott, és mindent megbeszélt az édesapjával, ami különösen szoros apa-lánya kapcsolatot eredményezett. Míg az amerikaiak többsége a film felől jut el az irodalomhoz – már hogyha egyáltalán eljut oda – Jennifer Lawrence számára ma is az olvasás jelenti a legnagyobb örömöt.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.