szerző:
hvg.hu

Jól járnak Mészáros Lőrinc vidéki lapjai is.

Az MSZP III. kerületi frakcióvezetője és budapesti szervezetének elnökségi tagja, Czeglédy Gergő és a fideszes körökben mozgó ismerőse, Várnai Tamás nyer el összesen több mint 430 millió forintot csatornafelújítási projektek PR-kommunikációjára, ami azt jelenti, hogy nemcsak fideszes politikusok és hozzájuk köthető üzleti körök járnak jól a kormányzati közbeszerzésekkel, hanem az ellenzéknek is jut ilyen pénz – ezt állította csütörtöki sajtótájékoztatóján Hadházy Ákos, az LMP volt társelnöke. A jelenleg a függetlenek között ülő parlamenti képviselő – az Index tudósítása szerint – emlékeztetett, Czeglédy Gergő korábban a korrupciós vádak miatt elítélt MSZP-s főpolgármester-helyettes Hagyó Miklós titkárságvezetője volt, most pedig a budapesti MSZP-s vezető Molnár Zsolt egyik legbefolyásosabb embereként tartják őt számon.

Arról a Direkt 36 írt korábban, hogy cégei elég sikeresen szoktak szerepelni állami közbeszerzéseken, és hogy például a Mészáros és Mészáros Kft. beruházásainak kommunikációján is dolgoztak korábban. Czeglédy érdekeltségei önállóan 870 millió forintot, konzorciumok részeként pedig több mint 4 milliárd forintot nyertek el.

Hadházy a sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Czeglédy és Várnai cégei 19 közbeszerzést nyertek el arra, hogy az ország különböző pontjain marketingeljék a csatornafelújításokat. A pályázatok értéke 20-30 millió forint körül alakult, ezek közül kettőt a Czeglédy-féle Perfektum PR Kft. és a Várnai-féle KEIOK Kft. közösen nyert meg, 11-et a KEIOK, néha Várnai másik cégével, a Har-Meron Kft.-vel közösen, néha egyedül, néha a Perfektummal szemben, néha egyedüli ajánlattevőként. Két-két másik pályázatot pedig két másik cég, egy bizonyos Leskovics Pirotechnikai Kft. és egy Nuvu Kft. nyert el. Hadházy szerint ezek stróman cégek lehetnek, alvállalkozóként pedig ezeken a pályázatokon is Czeglédy cége fog dolgozni.

A képviselő azt gyanítja, hogy a projekteket túl is árazták, esetenként akár tízszeresen is.

A csatornázási projektek marketingjéből a volt LMP-s képviselő szerint Mészáros Lőrinc vidéki lapjainak is jut majd némi pénz, médiamegjelenésekre ugyanis az egyik pályázatban például 12 millió forintot szántak, aminek a nagy részét várhatóan a helyi sajtóban költik majd el.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Pokorni már egyeztet Karácsonnyal a normafai fakivágásokról

Pokorni már egyeztet Karácsonnyal a normafai fakivágásokról

Megvan az X-Faktor 12 döntőse

Megvan az X-Faktor 12 döntőse

Kína, Banglades, Törökország – Egyelőre nagyon nem magyar a 2Rule

Kína, Banglades, Törökország – Egyelőre nagyon nem magyar a 2Rule

A fenntartó szerint nincs létszámstop, fel lehet venni embereket a kórházakba, „ha szükséges”

A fenntartó szerint nincs létszámstop, fel lehet venni embereket a kórházakba, „ha szükséges”

MLS: A Seattle lett a bajnok

MLS: A Seattle lett a bajnok

A villany-Mustang után valaki még meglepődik az elektromos G osztályon?

A villany-Mustang után valaki még meglepődik az elektromos G osztályon?