szerző:
hvg.hu

Egy kicsit visszavett az utóbbi időben a tempóból a szingapúri Pacific International Lines hajózási társaság társalapítója, Csang Jün-csung, aki áprilisban adta át 14 gyermeke egyikének az elnöki posztot és az azzal járó feladatokat.

2017-ig David Rockefeller, a legendás olajkirály 101 éves korában elhunyt unokája volt a korelnök a világ dollár milliárdosainak klubjában. Az ő helyébe lépett a szingapúri nagyvállalkozó. A második helyen jelenleg egy brazil bankár áll, a maga 98 évével és 2,2 milliárd dolláros vagyonával, a harmadik pedig egy kanadai ingatlanbefektető, szintén 98 évvel és 1,7 milliárd dollárral.

Csang Jün-csung 1949-ben kezdte építeni a szakmai karrierjét szingapúri hajózási cégeknél, míg 1967-ben társaalapítóként létrehozta a sajátját, a Pacific International Linesnevű vállalatot. Sikereiről ritka interjúinak egyikében így vallott: Keményen dolgozom. Mindenkivel szemben tisztességes vagyok. Bármit is ígérek, megtartom. Ez nálam elvi kérdés.

A cég több óriásvállalattal működik együtt. A technológiai szektorban is vannak érdekeltségei. Csang Jün-csung vagyonát jelenleg 1,9 milliárd dollárra taksálja a Forbes. Ez a 15. helyet jelenti a szingapúri milliárdosok listáján. A világban pedig az 1284. pozícióhoz elegendő. (via Forbes, Money.com)

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Egy hét alatt 4000 ember került kórházba a hőség miatt Japánban

Egy hét alatt 4000 ember került kórházba a hőség miatt Japánban

2,5 milliárdra drágult a Németh Szilárd-féle birkózócsarnok, hogy ne lehessen benne összevissza mászkálni

2,5 milliárdra drágult a Németh Szilárd-féle birkózócsarnok, hogy ne lehessen benne összevissza mászkálni

Iskolai bántalmazási ügy zaklatta fel a kisvárost, amely már szeretné, ha másról is ismernék

Iskolai bántalmazási ügy zaklatta fel a kisvárost, amely már szeretné, ha másról is ismernék

A posta nevében küldött sms-sel próbálkoznak adathalászok

A posta nevében küldött sms-sel próbálkoznak adathalászok

216-tal száguldott egy magyar sofőr egy McLarennel, amikor bemérték Dubrovniknál

216-tal száguldott egy magyar sofőr egy McLarennel, amikor bemérték Dubrovniknál

Varga Judit szerint a magyar ügyészség kiemelten üldözi a korrupciót

Varga Judit szerint a magyar ügyészség kiemelten üldözi a korrupciót