szerző:
Lengyel Miklós

Ne csinálj semmit, csak, ha parancsot kapsz rá! – erre a furcsa munkalassító sztrájkra buzdították a francia rohamrendőröket a szakszervezetek, melyek vezetői leültek egyeztetni Castaner belügyminiszterrel és Nunez államtitkárral a túlórákról.

A túlórák évek óta csak gyűlnek és gyűlnek, de az állam nem akarta kifizetni őket. Szabadságra váltani pedig nem lehetett, mert a sárgamellényesek épp a hétvégét választották a tiltakozás időpontjának. A béremelést követelő mozgalom nagy hatással volt és van a velük szemben fellépő rohamrendőrökre is: ők is hasonló hangnemben kezdtek el tiltakozni.

Erre aztán Macron elnök megijedt és engedményeket adott

Ez egy évtizedek óta húzódó probléma – mondta a rendőr szakszervezetek vezetőinek Castaner belügyminiszter. Nem tudjuk az egyik percről a másikra orvosolni, de közösen összehozhatunk egy naptárt.

Nincs 274 millió euró a 23 millió túlóra kifizetésére

Ezt hangsúlyozta Castaner belügyminiszter, aki azért igyekezett megnyerni a zsaruk bizalmát. Nemcsak azt igérte meg, hogy közösen létrehozhatnak egy menetrendet az elmaradt túlórák kifizetésére, de azt is, hogy azok a rendőrök, akik a sárgamellényesek miatt gyűjtöttek be számtalan túlórát, kapnak 300 eurót a karácsonyfa alá.

Pontosabban az ígéret kerül a karácsonyfa alá, ez a kifizetés is csak jövőre várható, nehogy elrontsa az idei költségvetést – magyarázta Laurent Nunez államtitkár a zsaruknak. Akik már jól tudták, hogy miről van szó, hiszen a jövő évi költségvetésben a rendőrség eredetileg csak kisebb tétellel szerepelt, mint az idei. Nem véletlenül. Macron elnök kétségbeesetten spórol, hogy egyensúlyba hozza a költségvetést. Amióta a pénzügyi válság kirobbant 2008-ban, Franciaországnak nem sikerült teljesítenie a 3%-os deficithatárt. Közben viszont az államadóssága felkúszott az éves GDP 100%-ra. Ez tarthatatlan az európai normák szerint.


A fiatal államfőnek úgy kellett a deficitet csökkentenie, hogy közben a társadalmi nyugtalanság ne borítsa fel a belső egyensúlyt. A mutatvány nem sikerült. A sárgamellényesek elfoglalták az utcákat. Hangosan hirdették: őket nem az európai előírások érdeklik, hanem a saját megélhetésük. A rendőrök ugyan felléptek ellenük, mert erre kaptak parancsot, de maguk is kiadták a jelszót, jövőre mi is akcióba lépünk.

A sárgamellényes tüntetések után jöhet a kékmellényes tiltakozás?

A perspektíva megijesztette Macron elnököt. Ezért a sárgamellényesek után a kékruhásoknak is engedményt tett. A rendőrök is kapnak pénzt. Csakhogy a nyugdíjasok is tüntettek kedden. Ők is azt követelik, hogy az állam védje meg a vásárlóerejüket. Ha a kormány megteszi, akkor végképp elúszik a jövő évi költségvetés. Vele együtt azok a reformok is, melyeket oly nagy elánnal hirdetett meg a fiatal Macron elnök 2016-ban, és amelyeknek még a körvonalai sem látszanak 2018 karácsonyán.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Lengyel Miklós Gazdaság

És eljött a nap, amikor a bukott Sarkozy adna néhány tanácsot Macronnak

Kedden Párizsban és vidéken is az utcákra vonulnak a nyugdíjasok, akik úgy érzik, a nagy pénzügyi válság óta az állam megfeledkezett róluk. A nyugdíjak értéke lényegében be van fagyasztva. Ezért most azt követelik, hogy a bérek növekedésével egyenes arányban nőjön a nyugdíjak vásárlóereje is. Sok más követelésük is van, mert úgy érzik, Macrontól sem sokat kaptak.

Mészárlás Nigériában, tucatnyi halott

Mészárlás Nigériában, tucatnyi halott

„Hihetetlenül ritka” lelet: 95 millió éves, 1 méteres lábnyomokat találtak, és most várják az embereket

„Hihetetlenül ritka” lelet: 95 millió éves, 1 méteres lábnyomokat találtak, és most várják az embereket

"Orbán posztfasiszta rendszert épít"

"Orbán posztfasiszta rendszert épít"

Az első arab védelmi miniszternő a libanoni kormányban

Az első arab védelmi miniszternő a libanoni kormányban

Megváltoztatná az internetet a világháló atyja, és erre van egy igen jó terve

Megváltoztatná az internetet a világháló atyja, és erre van egy igen jó terve

Videóval válaszolt a Párbeszéd az Orbán-rezsimnek

Videóval válaszolt a Párbeszéd az Orbán-rezsimnek