szerző:
hvg.hu

Van, ahonnan több településsel távolabb kell utazni, hogy pénzhez jussanak.

Működő bankautomaták hiányában a magyarországi falvak százaiban okoz problémát az embereknek, hogy készpénzt vehessenek fel a számlájukról. 2500 településen pedig egyáltalán nem lehet pénzt felvenni. A Népszava szerint a hazai települések harmadában nincs működő ATM, plusz a helyzet egyre romlik, mivel el is viszik a veszteséges automatákat. Ráadásul a takarékok összeolvadásával fiókokat zárnak be.

A Népszavának nyilatkozva egy dunántúli falu polgármestere azt mondta, hogy a helyi takarék havonta 70 ezer forintot kért az önkormányzattól, hogy maradjon az ATM – és az eset nem egyedi. Sok kisebb településnek pedig gondot okoz, hogy kigazdálkozdjanak egy ilyen összeget. Ahol nincs ATM, a helyieknek gyakran több településsel távolabb kell utazniuk, hogy pénzt vehessenek fel, ami akár több ezer forintos útiköltséggel is járhat.

A lapnak meséltek arról is, hogy a bezárni készülő fiók helyett a takarék ATM-buszjáratot ígért, ezzel kapcsolatban viszont felmerült, hogy mivel a busz több települést is végigjár, a sor végére már nem mindig jut elég pénz.

A jelenséggel a hvg.hu is foglalkozott alaposabban ebben a cikkben.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Mészárlás Új-Zélandon: kiterítette kártyáit a Facebook, az új-zélandi miniszterelnök keményen beszólt nekik

Mészárlás Új-Zélandon: kiterítette kártyáit a Facebook, az új-zélandi miniszterelnök keményen beszólt nekik

Partizánakcióznak a magán-tankönyvkiadók

Partizánakcióznak a magán-tankönyvkiadók

158 évi börtönre ítéltek egy gyermekeket molesztáló amerikai orvost

158 évi börtönre ítéltek egy gyermekeket molesztáló amerikai orvost

Az vagy, ahogy eszel – ez a mindful eating

Az vagy, ahogy eszel – ez a mindful eating

Hivatalos: itt az új Bentley Continental GT V8

Hivatalos: itt az új Bentley Continental GT V8

Lázár János beugrott Orbánhoz, és ha már ment, ajándékot is vitt – fotók

Lázár János beugrott Orbánhoz, és ha már ment, ajándékot is vitt – fotók