szerző:
hvg.hu

Mindenről volt szó a válaszban, csak az alapnyugdíjról nem.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legutóbbi elemzésében a magyar nyugdíjrendszernek számos hibáját tárta fel, például azt, hogy a jelenlegi nyugdíjasok 20 százaléka szegénységi küszöb alatti nyugdíjat kap, hogy a magyarországinál gyengébb szociális háló csak Törökországban, Mexikóban és Koreában van, és hogy a jelenlegi rendszer fenntartása mellett az államadósság 2070-re a GDP 180 százaléka lehet. Az OECD ajánlásokat is megfogalmazott, javasolták például egy állami alapnyugdíj bevezetését és az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások ösztönzését is.

Az MSZP-s Korózs Lajos rákérdezett az Emberi Erőforrások Minisztériumánál arra, hogy egyrészt mit gondol a szociális háló helyzetéről a kormány, másrészt megfogadják-e az OECD tanácsait az alapnyugdíjról, egy más nyugdíjemelés-számítási rendszerről, és a közszférára vonatkozó nyugdíjazási szabályok eltörléséről, de Rétvári Bence államtitkár több külön kérdésre adott közös válaszában nem volt se sok köszönet, se sok konkrétum.

Rétvári ugyanis a korábbi MSZP-kormányok ekézésével kezdte a válaszát, majd hosszan elmélkedett arról, hogy milyen párt a Jobbik, amivel most az MSZP együttműködik, dicsérte a kormány nyugdíjasokat érintő intézkedéseit (háromszor tíz-tízezer forintnyi Erzsébet-utalvány, kétszer nyugdíjprémium-kiegészítés, rezsicsökkentés) és nyugdíjemelés-számítási módszerét, valamint vitatkozott azzal, hogy a magyar nyugdíjasokat a szegénység fenyegetné.

Ami a konkrét kérdésekre adott konkrét válaszokat illeti, Rétvári kijelenti: "Bár Önök szolgalelkűen másolnák a külföldi ajánlásokat, mi a leghatározottabban visszautasítjuk a 'nők 40' eltörlését, amit a jelentés javasol."

A dolog pikantériája, hogy bár az OECD ezt is javasolta, Korózs erre nem is kérdezett rá, de legalább ez kiderült, míg a kormány véleménye az alapnyugdíjról, vagy bármi más ajánlásról nem.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
ITV: Az év végéig húzná el a brit kormány a Brexitet

ITV: Az év végéig húzná el a brit kormány a Brexitet

Sztrájktörők, riogatás és pszichés nyomásgyakorlás - hatodik napja tart a Hankook-sztrájk

Sztrájktörők, riogatás és pszichés nyomásgyakorlás - hatodik napja tart a Hankook-sztrájk

Utrechti lövöldözés: török születésű férfit keres a rendőrség

Utrechti lövöldözés: török születésű férfit keres a rendőrség

Mesterlövész lőtt ki egy gázpalackot Szederkényben

Mesterlövész lőtt ki egy gázpalackot Szederkényben

Kokárdás ’48-as cipőben lőtte első gólját az osztrák ligában Szoboszlai

Kokárdás ’48-as cipőben lőtte első gólját az osztrák ligában Szoboszlai

Úgy írták át 70 ezer ember életét, hogy az utolsó pillanatig ők sem értették, mi történik

Úgy írták át 70 ezer ember életét, hogy az utolsó pillanatig ők sem értették, mi történik