szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Elmagyarázta Balmazújváros képviselője, hogy miért futballistákat költöztettek be az önkormányzati bérlakásokba.

Nem csak a kiesés elől menekül az NB II.-ben a tavaly még első osztályú Balmazújváros, a klubot az anyagi összeomlás is fenyegeti. A csapat tavaly kiesett az NB I.-ből, a városban pedig ugyanekkor választást tartottak, mert az előző polgármestert elítélték vesztegetésért. Az új, független városvezető úgy döntött, hogy nem tud annyi pénzt adni a focira, mint amennyit a klub kér – a csapatot működtető cég januárban a szokásos 50 helyett 374 millió forint működési támogatást kért az önkormányzattól. Az is kiderült, hogy több játékos önkormányzati bérlakásban élt, őket az év elején költöztették ki onnan.

Tiba István, a város fideszes parlamenti képviselője, aki egyben a helyi fociegyesület elnöke is, a profi klubot működtető vállalkozásnál pedig a fideszes többségű képviselő-testület delegáltja, most az Indexnek magyarázta, mi lehetett a baj. Mint mondta: senki nem készült fel arra, hogy a csapat tavaly kiesik az NB I.-ből, ezért nem készült alternatív üzleti terv a másodosztályra sem. A csapat kiesése az utolsó fordulóban dőlt el, „semmi nem indokolta, hogy kiesésre készüljünk” – mondta. Arra a felvetésre, hogy ha a fordulók nagyjából felében kieső helyen álltak, lehetett sejteni, hogy nem biztos a bennmaradás, azt válaszolta: volt, amikor a 12 csapatból nyolcadikok voltak, ráadásul, ha az utolsó meccs 93. percében megadnak nekik egy lesgólt, akkor bentmaradnak.

Arra a kérdésre, hogy az eddigi 50 milliós városi támogatás helyett miért kértek most 374 milliót, azt válaszolta: eddig megvolt a többi szponzor.

Megkérdezték arról is, miért bérelhettek kedvező feltételekkel önkormányzati bérlakást a focisták, nem voltak-e a városban olyanok, akiknek a rászorultság alapján inkább járt volna a lakás. Erre azt felelte:

Önkormányzati bérlakást nem rászorultsági alapon ad az önkormányzat. Ilyen lakást a városban élők érdekében helyben tevékenységet végzők, sportolók (futballista, kézilabdázó), pedagógus, egészségügyi dolgozó, járási hivatalvezető helyettes, belügyi dolgozó stb. kaphatnak. Olyan reklámértéket, mint amilyet az NB I.-es bajnokságban való részvétel jelentett, semmi nem hozott a városnak eddig.

A Balmazújváros most 16. a 20 csapatos másodosztályban, három ponttal a kiesőhely felett.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kirúgták a Juventus vezetőedzőjét

Kirúgták a Juventus vezetőedzőjét

Intézkedés közben halt meg egy rab Sátoraljaújhelyen, gyilkosság gyanúja miatt indult nyomozás

Intézkedés közben halt meg egy rab Sátoraljaújhelyen, gyilkosság gyanúja miatt indult nyomozás

Alapvetően szép, nyári idő lesz, néhol előfordulhat 70 kilométeres szél

Alapvetően szép, nyári idő lesz, néhol előfordulhat 70 kilométeres szél