szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A miniszterelnök, a pénzügyminiszter és a jegybankelnök is felszólalt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján. Potyognak a fontos bejelentések.

Varga Mihály szerint van még tartalék a magyar gazdaságban, az a cél, hogy "a visegrádi négyekhez képest intenzívebben növekedjünk, hiszen 2006-tól elmaradt tőlük Magyarország". A miniszter kiemelte, tartalék főleg a nők és a szépkorúak foglalkoztatásában van. Magyarországon többen dolgoznak (4,5 millió fő), mint Ausztriában – hangsúlyozta. A bérek közel hat éve növekednek, a kiskereskedelmi forgalom tavaly 6 százalékkal bővült, ez az egyik motorja a fejlődésnek. A vállakozások újra nettó hitelfelvevőkké váltak, nem nettó megtakarítók többé. Már az idén elérhető a 3 százalék alatti munkanélküliségi ráta. A minimálbérről továbbra is úgy gondolja a kormány, hogy arról a munkavállalóknak és a munkaadóknak kell megállapodniuk, ha ez megvan, akkor a kormány tudomásul veszi az egyezséget. Tavaly ez az utolsó pillanatra maradt, de megtörtént. A miniszter 2022 végéig szeretné 60 százalék alá vinni a GDP arányos államadósságot, az idei ráta várhatóan 70 százalék alatt lesz.

©

Matolcsy György jegybankelnök célként a fenntartható felzárkózást jelölte meg, melyhez versenyképességi reformokra van szükség. 2030-ig végrehajthatja Magyarország ezt a fordulatot, és 80-100 százalékban felzárkózhat Ausztriához. Szerinte az elmúlt években Magyarország az Európai Unió egyik növekedési motorjává vált, és "a legsikeresebb válságkezelést produkálta. Az 1945 utáni újjáépítés, illetve az 1924-27 közötti pénzügyi stabilizáció volt ennyire gyors és sikeres". A jegybankelnök bejelentette a Szent-Györgyi Albert programot, melyben 330 javaslatot fogalmaztak meg. "150 év tőkehiányát kell pótolni" emelte ki az MNB elnöke. Az osztrák bérszínvonalat viszont csak akkor érjük el, ha bővül a termelékenység, és végrehajtják a második hullámos adóreformot. Cél továbbá a hitelállomány duplázódása is. Emellett 10 ezer új exportáló kkv kijelölését, valamint az egy számjegyű szja bevezetését és évente 5 százalék nettó reálbérnövekedést tervez a jegybankelnök. "A magyar hölgyek belső értékrendje igen különleges, mi ezt támogatjuk" mondta Matolcsy annak kapcsán, hogy a jegybank 46 javaslatot tett a demográfiai fordulat érdekében. A jegybankelnök az egészségügyi és felsőoktatási fordulat szükségességét is kiemelte.

©

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László kiemelte: a gazdasági eredményeket nem a szél fújta össze, a kormányzati gazdaságpolitika teremtette meg. A konjunktúra történelmi magasságban van, de a magyar vállalkozások bizonytalansági mutatója enyhe növekedést mutat. Az építőiparban, melynek mindössze 15 százalékát teszi ki a lakásépítés, törés figyelhető meg, ezt a kedvezményes áfa körüli bizonytalanság okozta, illetve az, hogy a munkaerőhiány van az építőiparban. Parragh szerint a gyenge termelékenységi mutatókat kell javítani, illetve másra is építeni kell az autóiparon kívül. Körbetartozásról Magyarországon már gyakorlatilag nem beszélünk – állítja Parragh, aki elsősorban a török, orosz, nyugat-balkáni és kínai vállalkozókkal való együttműködések sikeréről beszélt. 

Orbán Viktor szerint nagyon fontos a kormány és a jegybank együttműködése, mert volt már rá példa, hogy elvált a kettő, és rossz vége lett. Ausztria kapcsán kiemelte: egy régi meccset szeretnénk "legalább döntetlenre kihozni".

©

Messze vagyunk még attól, hogy a magyar gazdaságpolitika tökéletesnek legyen nevezhető – mondta a miniszterelnök. "Amit elértünk, az már valami, de nyilván minden számhoz hozzá lehet adni még egyet, ha profitról van szó" – üzent a jelenlévő nagyvállalkozóknak Orbán. A miniszterelnök szerint a 2008-as válság nem szokásos konjunktúraingadozás következménye, át kell alakítani a magyar gazdaságot, ehhez eddig szokatlan módszerekre van szükség.

Olyan átrendeződés zajlik a világgazdaságban, ami hátrányos Európára nézve, nem remélhetjük, hogy visszakerülünk majd a 2008 előtti pontra – jelentette ki. Erre volt válasz a magyar modell, ami a gazdaságban azt jelenti, hogy a pénzügyeknek mindig rendben kell lenniük – szögezte le. Ha ez nem történik meg, akkor "kihúzzák a talajt a lábunk alól", és a Magyarországon megtermelt profit sokkal nagyobb része kerül majd külföldre. Semmiféle kilengés nem engedhető meg a választási években sem, 2014 volt az első olyan választási év, amikor a költségvetés hiánya nem emelkedett – mondta a kormányfő. A jövőben továbbra is 3 százalék alatt kell tartani a deficitet, az adósságot csökkenő pályán kell tartani, és Orbán egyetért azzal, hogy a teljes államadósságot magyar kézben kellene tartani. 

A miniszterelnök szerint segélyalapú gazdaság helyett munkaalapú gazdaság kell, szerinte ennek része az is, hogy a gyerek gondoskodjon a szülőjéről. "Ma még nem vagyunk családbarát ország, a családtámogatással szeretnénk ezt megvalósítani" – jelentette ki.

©

A teljes foglalkoztatottságban a "cseheket kellene megverni, ott 3 százalék alatti a munkanélküliség, de pillanatok alatt el fogjuk érni az 5 millió dolgozó ember országának címét".  Ebben elsősorban a szépkorúak munkába való visszatérésére számít a miniszterelnök. További tartalék lehet még a határmenti térségekben a vegyes gazdasági övezetekben, ahol nem magyar állampolgárokat és nem magyar nemzetiségűeket is be lehet vonni – tette hozzá.

Orbán szerint az Európai Unió öt legjobban élhető országa közé kerülünk 2030-ra, "bármilyen cinikus reakciókat váltson is ki most ez a terv". Hangsúlyozta a szlovákokkal és a szerbekkel való együttműködést is, amihez az kell, hogy elérjenek az autópályák az ország minden szélére.

A miniszterelnök nekiment a külföldi cégeknek is, azt mondta, "nem fog menni, hogy itt külföldi cégek nagy szerepet játszanak, és a profitot kiviszik az országból, az Európai Unió tagállamai ezt csak kompenzálják az uniós támogatásokkal". Azt mondta, a cégeknek vagy újra be kellene itt fektetniük, vagy annyi pénzt fizetniük a magyaroknak az országon kívül, amiből annyi profitot hoznak haza, mint amennyit a nagyvállalatok kivisznek.

A kormányfő 2030-ig célul tűzte ki azt is, hogy

  • megálljon a népesedési hanyatlás,
  • Paks fejlődjön, legyen energiafüggetlenség,
  • a románok által kiterjesztett gázt Magyarországon keresztül szállítsák,
  • megépüljön a Török Áramlat. (és nem az Északi Áramlat, amit először tévedésből írtunk - a szerk.)

A kormány négy nagy feladatot adott ki: 

  1. Novák Katalin feladata a demográfiai problémák megoldása,
  2. Varga Mihály felel a 2 százalékos növekedési többletért,
  3. Palkovics László feladata a szakképzés átalakítása,
  4. A jegybank dolgozik a "kifektetési stratégián". 

Orbán Viktor azzal zárta, hogy figyelmeztette a jelenlévő vállalkozókat, a magyarok "sajnos, természetesnek veszik a sikert, és ha elérik, hátradőlnek, az összetartás pedig gyengül, mindenki mocorog". Hozzátette: "a következő években még többet kell dolgoznunk, mert ha nem tekerjük, akkor eldől a bicikli".

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A Belügyminisztérium szerint korai arról kérdezni, mire jó a védettségi igazolvány

A Belügyminisztérium szerint korai arról kérdezni, mire jó a védettségi igazolvány

A járványt nehéz megkerülni, de lehetséges – itt vannak a Magyar Sajtófotó Pályázat győztesei

A járványt nehéz megkerülni, de lehetséges – itt vannak a Magyar Sajtófotó Pályázat győztesei

Mostanra 3 százaléka sem maradt érintetlen a világ vadonjainak

Mostanra 3 százaléka sem maradt érintetlen a világ vadonjainak