szerző:
hvg.hu

Kossuth téri sajtótájékoztatójukon jelentették be.

Felvonulást szervez május 1-jére a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ). Az érdekképviselet elnöke, Boros Péterné elmondta: országszerte 7500-an vesznek részt az önkormányzati köztisztviselők és a kormányzati igazgatás kormánytisztviselői körében meghirdetett csütörtöki sztrájkjukban.

A sztrájkkal a munkavállalók és a munkabeszüntetéssel szolidáris dolgozók kifejezték akaratukat, hogy támogatják a szakszervezet 12 pontos sztrájkkövetelését, a szakszervezetnek pedig ezek után az a dolga, hogy "a teljesítésig vigyék ezt az akaratot" – jelentette ki.

A 444 közben azt írja, hogy a szakszervezet felfüggesztette a munkabeszüntetést, mert az Emberi Erőforrások Minisztériumával folytatott tárgyalásaik sikerrel zárultak, de továbbra is sztrájkkészültségben maradnak. Lapunknak fél kettő előtt sikerült elérnie Boros Péternét, aki annyit közölt: nem függesztették fel a sztrájkot.

A sajtótájékoztatón szóba került a tanárok ellehetetlenített sztrájkja is, amiről az MKKSZ illetékesei azt mondták, az szerintük súlyos törvénysértés.

A köztisztviselők csütörtök délelőtti sztrájkja 7500 fővel kezdődött, országszerte demonstráltak, de a sajtótájékoztatón azt mondták, ez a szám később "közel tízezerre" nőtt.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Ólomszennyezett a csapvíz a gazdagréti általános iskolában

Ólomszennyezett a csapvíz a gazdagréti általános iskolában

Több munkáért kevesebb pénzt kapnak a kormánytisztviselők

Több munkáért kevesebb pénzt kapnak a kormánytisztviselők

Weber: Nem tudom befolyásolni, hogy ki hogyan kommunikálja a döntésünket

Weber: Nem tudom befolyásolni, hogy ki hogyan kommunikálja a döntésünket

Videó: A testünkben mászkáló hangyarobotokat fejlesztettek Kínában

Videó: A testünkben mászkáló hangyarobotokat fejlesztettek Kínában

Bárki láthatja a celeb gyerekének megszületését – iszonyú indulatokat kavart a videó

Bárki láthatja a celeb gyerekének megszületését – iszonyú indulatokat kavart a videó

Magyar fotós életművéből nyílik kiállítás Rómában

Magyar fotós életművéből nyílik kiállítás Rómában