szerző:
hvg.hu

101 milliárd forintot költöttek el az MTVA-nál egy év alatt, így 2,3 milliárd forint lett a veszteség, év közben pedig finanszírozási problémákat is kezelni kellett.

2,3 milliárd forint veszteséget halmozott fel 2018-ban az MTVA – írta meg a Napi.hu az állami média eredménykimutatása alapján. Pedig 98,9 milliárd forint volt a szolgáltató bevétele, ami közel négymilliárdos növekedés egy év alatt, csakhogy a kiadások 5 milliárd forinttal 101 milliárdra nőttek.

Ráadásul év közben finanszírozási problémái voltak az MTVA-nak. A beszámoló szerint ezeket „sajnos kénytelenek voltak a relatíve drága folyószámla- és rulirozó hitelekkel megoldani”.

A bevétel legnagyobb része közpénz: a költségvetésből 71,2 milliárd forint érkezett, az NMHH pedig 12 milliárd forint működési támogatást adott. A kereskedelmi bevételek 7,7 milliárd forintot tettek ki.

A sok pénz ellenére a nézők nem nagyon akarják az állami médiát választani: az elérhető adatok szerint a teljes lakosságnál a Duna TV és az M1 is 3-4 százalékos közönségarányt ért el 2018-ban.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
20-30 milliárd lesz a holdra szállás

20-30 milliárd lesz a holdra szállás

Elfogták a nőt, aki agyonütötte az állatkert teknősét

Elfogták a nőt, aki agyonütötte az állatkert teknősét

40 év után visszatért a "halálból" a bermudai nagy szárazföldi csiga

40 év után visszatért a "halálból" a bermudai nagy szárazföldi csiga

Ne feledje, szombattól indul a nagykörúti pótlóbuszozás

Ne feledje, szombattól indul a nagykörúti pótlóbuszozás

A Toronto Raptors az NBA bajnoka

A Toronto Raptors az NBA bajnoka

Borsos árakkal, de kiváló minőséggel indul a nyár a balatoni strandokon

Borsos árakkal, de kiváló minőséggel indul a nyár a balatoni strandokon