szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A HVG pénzügyi forrásokból úgy értesült, hogy a Pénzügyminisztérium már meg is küldte a bankoknak az új irányelvet.

A City Hitelbróker piaci információi szerint a július 1-jétől igényelhető babaváró támogatást - a várakozásokkal ellentétben - nem lehet korábban felvett hitelek előtörlesztésére fordítani. Pedig a felmérések szerint a jogosult kismamák 35-40 százaléka már korábban eladósodott, és a hiteleik előtörlesztése volt az egyik céljuk.

A City Hitelbróker ügyvezetője, Vajnági Richárd elmondta, hogy azok, akik például lakáshitellel rendelkeznek, átlagosan havi 50-70 ezer forintos törlesztőrészletet fizetnek, így ezzel az érintettek számára átlagosan felére, vagyis mintegy 5 millió forintra csökken az az összeg, amelyet babaváró támogatásként igényelhetnek és szabadon elkölthetnek. Különösképpen megterhelő ez a várandós kismamák esetében, akik már jelenleg is táppénzen vannak.

A babaváró támogatást júliustól azok a 18 és 40 év közötti feleségek kérelmezhetik, akiknek magyar lakcímük van, a házastársak legalább egyikének minimum 3 éve folyamatosan társadalombiztosítási jogviszonya van (ez hallgatói jogviszony is lehet), valamint legalább az egyiküknek ez az első házassága (illetve ha volt is mindkettőjüknek már házassága, akkor egyiküknek sem lehet még gyermeke).

A lehetséges 10 millió forint kölcsön felvételét (amelynek legfeljebb havi 50 ezer forint lehet a törlesztő részlete) ugyanakkor korlátozza az úgynevezett jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató, tehát az alacsonyabb jövedelműeknek nem feltétlenül van akkora keresete, hogy a bankok jóváhagyják a teljes összeg felvételét. Éppen ez az, ami miatt az is kellemetlenül érintheti a kismamákat, hogy a korábbi hiteleket nem tudják kiváltani, mert így a törlesztő részletek összeadódnak, és együtt érhetik el a teljes jövedelem legfeljebb 50-60 százalékát, annak megfelelően, ahogy azt a jogszabály meghatározza.

A feltételeknek eleve csak a fiatal házasok mintegy 60 százaléka felelt volna meg, most ez a pénzügyminisztériumi irányelv az ő lehetőségeiket is korlátozhatja, tehát a 10 millió forintnak legfeljebb egy részét tudják felvenni.

A babaváró támogatást a jelenlegi jogszabály alapján csak 2022. december 31-éig lehet igényelni, és ha a beígért gyermekek nem születnek meg, akkor a kedvező kamat elillan, és a teljes összeget vissza kell fizetni.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tragikus az erdőtűzhelyzet Brazíliában, Sao Paulo füstbe merült

Tragikus az erdőtűzhelyzet Brazíliában, Sao Paulo füstbe merült

Orbán felszántotta az országot, de volt, ahol ez is kevés volt

Orbán felszántotta az országot, de volt, ahol ez is kevés volt

Elfogták a férfit, aki a tanévzáró alatt lopta végig az iskolát

Elfogták a férfit, aki a tanévzáró alatt lopta végig az iskolát

A Belvárosban elkezdték komolyan venni a kutyák kitiltását parkokból, játszóterekről

A Belvárosban elkezdték komolyan venni a kutyák kitiltását parkokból, játszóterekről

Frontális karambol történt Bárándnál, mentőhelikopter szállította kórházba a sofőröket

Frontális karambol történt Bárándnál, mentőhelikopter szállította kórházba a sofőröket

Egy apró szigeten készült a világ legkisebb személyautója

Egy apró szigeten készült a világ legkisebb személyautója