szerző:
MTI

Defibrillátorokat, lélegeztetőgépeket, infúziós pumpákat kaptak.

Kásler Miklós a mentéshez szükséges eszközök átadásán azt mondta, a kormány mindig kiemelt figyelmet szentelt a mentőszolgálat fejlesztésén túl az ott dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülésének. Úgy fogalmazott, a mentőszolgálat mindig úttörő volt a fejlesztésekben, és gondolkodásának középpontjában mindig az emberen, az elesetteken való törődés állt. Mint mondta, 2010 óta a kormány folyamatosa fejleszti a mentőszolgálatot, az elavult mentőállomásokat felújítja és újakat építenek. 2010-ben 231 mentőállomás volt országszerte, azóta 31 új mentőállomás épült – ismertette. Hozzátette: a mentőautók beszerzése is folyamatos 2010 óta.

A mentőautók felszereltsége is elengedhetetlen a jól működő mentéshez, ezért 1,6 milliárd forintért új eszközöket vásárolhatott a mentőszolgálat. A defibrillátorok, lélegeztetőgépek, infúziós pumpák és egyéb eszközök a kor színvonalának megfelelőek – emelte ki a miniszter. 

Kásler Miklós beszámolt arról is, hogy a kormány az OMSZ-nél minden dolgozói kategóriában tudott béremelést adni, így bérük 2010 óta mára a duplájára emelkedett. A miniszter kifejtette, nagyra értékeli a mentősök munkáját, és mint fogalmazott: "az emberi életeket nem lehet megfizetni, kifizetni; egyet lehet tenni, szívből megköszönni a mentősök munkáját".

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója arról beszélt, hogy ilyen mértékű fejlesztés a mentőszolgálat történetében még nem volt. A mentőszolgálatot hungarikumnak nevezve azt mondta, 2010 óta 31 új mentőállomás épült az országban, a meglévők felét pedig felújították, és a következő hetekben adják át Vecsésen a 255. állomást. A főigazgató a gépkocsibeszerzések kapcsán elmondta azt is, hogy idén és jövőre újabb 254 mentőautót vásárolhatnak, így ezerre emelkedik a gépkocsik száma, a flotta átlagéletkora pedig öt év alá csökken. A mentő dolgozók új mentőruházatot kaptak, a mentés informatikai rendszere is megújult az elmúlt években – sorolta, és beszámolt arról, hogy ősszel egy új életmentő applikációt indítanak, ami még hatékonyabb mentést tesz majd lehetővé.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Halastó ásása közben került elő a magyar katonák tömegsírja

Halastó ásása közben került elő a magyar katonák tömegsírja

Kínának teljesen át kell szabnia a csodafegyverét?

Kínának teljesen át kell szabnia a csodafegyverét?

Saját navigáció jön a Huawei telefonjaira

Saját navigáció jön a Huawei telefonjaira

Űrkutatásért felelős miniszteri biztos: A klímaváltozásra nem Greta Thunberg adja a megoldást

Űrkutatásért felelős miniszteri biztos: A klímaváltozásra nem Greta Thunberg adja a megoldást

Menet közben elromlott és magatehetetlenül sodródott a szántódi komp

Menet közben elromlott és magatehetetlenül sodródott a szántódi komp

Nem elírás: több mint 8 millió virtuális univerzumot hoztak létre amerikai tudósok

Nem elírás: több mint 8 millió virtuális univerzumot hoztak létre amerikai tudósok