szerző:
Lengyel Miklós
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Kurz kancellár átvert – állítja a Szabadságpárt lebukott vezére, aki az Ibiza-gate során veszítette el a politikai befolyását Ausztriában. Heinz-Christian Strache az orosz Rt.com-nak nyilatkozott bukásának hátteréről.

Minél előbb vissza akarok térni a politikai életbe – hangsúlyozta a szélsőjobboldali politikus, aki az európai választások előtt két héttel bukott le egy videó miatt, melyet két évvel ezelőtt készítettek Ibizán. "Csapdába estem, melyet a titkosszolgálatok állítottak nekem!" – közli a Szabadságpárt vezére anélkül, hogy megnevezné, melyik állam titkosszolgálatára gondol. Korábban a Moszadra célozgatott, illetve Tal Silberstein politológiai tanácsadóra, aki a szociáldemokratákat segítette a korábbi választásokon. Sebastian Kurz kancellár ugyancsak őt emlegette.

A kancellár átvert engem!

"Négyszemközt azt ígérte nekem, hogy csak nekem kell távoznom a kormányból a videó miatt, a Szabadságpártot a botrány nem érinti. Aztán követelni kezdte Herbert Kickl belügyminiszter lemondását is, mondván, nem lenne képes tárgyilagosan ellenőrizni a vizsgálatot, amely az Ibiza-ügyben folyik. Azután pedig Kurz – valószínűleg külső nyomásra követelni kezdte az egész Szabadságpárt távozását a kormányból. Ezután jött a parlamenti szavazás, amely a Kurz-kormány bukásához vezetett" – mondta Strache.

Ilyen előzmények után Ausztriában szeptember 29-én tartanak előrehozott választásokat. Ezen azonban Kurz a hírek szerint nem a Szabadságpárttal kíván koalíciót kötni, miután Néppártja az európai választáson 35 százalékot szerzett, míg a Szabadságpárt csak 17 százalékot.

Mi zavarta az osztrák közvéleményt az Ibiza-videón?

A videón Heinz-Christian Strache arra kér egy fiatal nőt, akit ő egy orosz oligarcha unokahúgának vélt, hogy vásárolja meg neki a Kronen Zeitung részvényeinek a felét, majd pedig teremtsen neki olyan médiabirodalmat, mint amilyet Orbán Viktor összehozott Magyarországon. Cserébe felajánlotta: ha hatalomra kerül, akkor az orosz oligarcha és Vlagyimir Putyin más emberei is kedvező szerződéseket kapnak az osztrák államtól.

A fiatal nőről persze kiderült, hogy nem orosz, hanem bosnyák, és 7000 euróért vállalta el a csábító szerepet Ibizán. De miért hitt neki Heinz-Christian Strache? Mert a Szabadságpárt hosszú évek óta kiváló kapcsolatot ápolt Putyinnal, aki nyíltan támogatta a szélsőjobboldali szervezetet, mely cserébe az orosz érdekeket képviselte az európai intézményekben. Jó példa erre, hogy nyíltan lobbizott azért, hogy Európa szüntesse meg a szankciókat Oroszországgal szemben.

Putyin elnök táncolt a külügyminiszter asszonnyal annak esküvőjén

A Szabadságpárt által a koalícióba delegált politikus távolról sem volt az egyetlen, akinek fontos volt az orosz kapcsolat. Herbert Kickl belügyminiszter legalább ilyen intenzíven ápolta a jó viszonyt Moszkvával. Olyannyira, hogy a CIA jelezte: Ausztriát kizárhatják a titkosszolgálatok berni klubjából, mert fennáll a gyanú, hogy az osztrák titkosszolgálat néhány tisztje együttműködik az oroszokkal.

A berni klub a nyugati titkosszolgálatok nem hivatalos egylete, ahol a NATO-tagállamokon kívül olyan semleges államok is részt vesznek, mint Ausztria, Svájc, Svédország vagy Finnország. Sebastian Kurz kancellár azonnal megértette a CIA finom figyelmeztetését: saját kezébe vette a titkosszolgálatok ellenőrzését, és javasolta Herbert Kickl leváltását a belügyminiszteri posztról. Ez vezetett szakításhoz Heinz-Christian Strache és Sebastian Kurz kancellár között.

Az egész ügyet nehezíti, hogy időközben letartóztattak egy osztrák ezredest, aki a nemzetbiztonságnál is szolgált, és körözést adtak ki egy orosz hírszerző ellen, aki az osztrák ezredes felső kapcsolata lehetett.

"Németországban sokan szimpatizáltak a jobboldali-szélsőjobboldali koalícióval"

Legalábbis ezt állítja a Szabadságpárt bukott vezére, aki maga is elismeri: Angela Merkel kancellár egyáltalán nem tartozott ebbe a csoportba. "Az Európai Unióban sokak szemét csípte a jobboldali-szélsőjobboldali koalíció Bécsben" – fejtegeti Strache, aki szerint onnan ösztönözhették Kurzot a koalíció felmondására.

Persze az EU-ban sem mindenkit zavart a jobboldali-szélsőjobboldali koalíció Bécsben. Heinz-Christian Strache többször is Orbán Viktor vendége volt, aki az Európai Néppártnak is azt javasolta: a szélsőjobboldallal kössön koalíciót ne a baloldallal. Hasonló koncepciót képvisel Matteo Salvini olasz belügyminiszter, aki úgy akar Itália miniszterelnöke lenni, hogy a támogatói között ott legyen a hagyományos jobboldal vezéregyénisége, Silvio Berlusconi is. Ez a koncepció az európai választáson elbukott.

A Merkel–Macron-vonal épp a szélsőjobboldali erők megállítására vállalkozott

Az európai választások után olyan paktumok születtek, melyek nem kínálnak európai fórumot a szélsőjobboldalnak. Heinz-Christian Strache ugyan mandátumot szerzett, de a saját pártja kérte, hogy mondjon le. Némi nyomásgyakorlás után ezt sikerült elérni, de a Szabadságpárt bukott vezére nem tágít: nejét besegítette képviselőjelöltnek a hazai választásokra.

Maga Heinz-Christian Strache csak akkor térhet vissza a közéletbe, ha lezárul a vizsgálat az Ibiza-gate ügyében. "Alig várom a vizsgálat végét" – nyilatkozta az orosz Rt.com-nak, mint aki tökéletesen biztos a felmentésben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Folytatódó hongkongi tüntetések: 29 embert őrizetbe vettek

Folytatódó hongkongi tüntetések: 29 embert őrizetbe vettek

Mit keresett Sarkozy egy korrupcióval vádolt izraeli milliárdos oldalán Guineában?

Mit keresett Sarkozy egy korrupcióval vádolt izraeli milliárdos oldalán Guineában?

Újabb aranyérem a szegedi kajak-kenu világbajnokságon

Újabb aranyérem a szegedi kajak-kenu világbajnokságon

Űrbűncselekménnyel gyanúsítanak egy amerikai asztronautát

Űrbűncselekménnyel gyanúsítanak egy amerikai asztronautát

Könnygázzal oszlatták szét a hongkongi tüntetőket

Könnygázzal oszlatták szét a hongkongi tüntetőket

Orbán helytartót nevezett ki a Puskás-stadion és a foci-Eb élére

Orbán helytartót nevezett ki a Puskás-stadion és a foci-Eb élére