szerző:
hvg.hu/MTI

Az év első nyolc hónapjában 510 milliárd forint, az éves terv 51 százaléka lett csupán a hiány.

Augusztusban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 158 milliárd forint volt, így a deficit az év első nyolc hónapjában 510,8 milliárd forintot, az éves terv 51,2 százalékát tette ki  – jelentette be előzetes adatai alapján a Pénzügyminisztérium.

Az év egészére kitűzött, a GDP-arányában 1,8 százalékos hiánycél továbbra is tartható, elérhető – áll a minisztérium közleményében.

Az év első nyolc hónapjában a központi költségvetés hiánya 589,3 milliárd forintot tett ki, az elkülönített állami pénzalapok 81,8 milliárd forintos többletet értek el, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 3,3 milliárd forintos hiánnyal zártak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Magára hagyta a helyi Fidesz-elnök, mégis behúzta Molnár Oszkár Edelényt

Magára hagyta a helyi Fidesz-elnök, mégis behúzta Molnár Oszkár Edelényt

Megdöbbentően magas a részvétel Hódmezővásárhelyen, csúnyán alacsony Debrecenben

Megdöbbentően magas a részvétel Hódmezővásárhelyen, csúnyán alacsony Debrecenben

Lakner: Nem hittem volna, de Orbánt utolérte a saját őszödi válsága

Lakner: Nem hittem volna, de Orbánt utolérte a saját őszödi válsága

Megnyílt az első magyar rögbistadion

Megnyílt az első magyar rögbistadion

Nyéstán megismétlik a választást, mert olyanok is szavaztak, akiknek nem lett volna szabad

Nyéstán megismétlik a választást, mert olyanok is szavaztak, akiknek nem lett volna szabad

42,7 százalékos a részvétel délután 5 óráig

42,7 százalékos a részvétel délután 5 óráig