Panaszkodnak a fuvarozók: nincs a minisztériumnak elég embere, hogy kiszűrjék a csalókat

Panaszkodnak a fuvarozók: nincs a minisztériumnak elég embere, hogy kiszűrjék a csalókat

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Sorra állnak le a kis áruszállító cégek kamionjai, és egyre nagyobb az üresen megtett utak aránya.

A kisebb magyar áruszállító cégek sorra állítják le a kamionjaikat, mert számos nemzetközi riválisuk szabálytalanul, például önköltség alatti áron is dolgozik – írja a Világgazdaság. A szállítást főtevékenységként végzőknél az üresen megtett utak aránya 18 százalékot ért el, a más ágazatokba sorolt vállalkozásoknál ugyanez 27 százalék volt.

A sok üres futásnak az az oka, hogy a vállalkozónak gyakran csak az odaútra van megbízása, a visszaútra nincs – mondta a lapnak a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének megbízott főtitkárhelyettese, Árvay Tivadar. Pedig ha az üresen megtett utak aránya már 27 százalékos, akkor a jármű csak költséget termel.

Az egyesület szerint hiába dolgoznak intenzíven és jól az Innovációs és Technológiai Minisztérium ellenőrzési csoportjai, mégis képtelenek hatékonyan kiszűrni a csalókat. Ez legfőképp létszámbeli okokkal, illetve az informatikai háttér nem megfelelő támogatásával magyarázható szerintük.

Hozzászólások