szerző:
HVG

A hosszabb távú, sikeres fejlődés szükségszerű előfeltétele a politikai és a gazdasági szabadság – mondja Ivan Miklos, a szlovákiai reformok atyja.

Orbán Viktor nagyon ügyes politikusként és manipulátorként. De amióta az illiberális kurzus tart, Magyarország sokat veszített pozíciójából, ma az utolsó annak a nyolc rendszerváltó országnak a fejlettségi rangsorában, amelyek 2004-ben lettek az Európai Unió tagjai – mondta Ivan Miklos, a szlovákiai 1998-2006-os gazdasági reformok atyja az e heti HVG-ben megjelent interjújában. Szerinte a gazdasági felzárkózásnak két összetevője van: a liberális reformok és az integrálódás az unió gazdaságába. Szlovákia esete is ezt példázza.

Magyarországon azóta gyorsul a gazdaság növekedése, amióta a kormány autokrata fordulatot vett. Erről Miklos azt mondta, a növekedés csak az elmúlt pár évben gyorsult, és azért, mert a nemzetközi krízis akkora visszaesést okozott, amiből valóban gyors a növekedés. De hiába vonja el adóként az állam a GDP majdnem felét, a fizetések euróba átszámítva alacsonyabbak, mint Lettországban vagy Litvániában. És azt is hozzátette:

Mindez nem volt elég ahhoz, hogy a gazdaság versenyképességét javítsa. Nem is lehet, például a korrupció miatt. A korrupció ugyanis nagyon sokat árt az üzleti klímának és a versenyképességnek. Márpedig az autokrata rendszerek összekapcsolódnak a korrupcióval.

Részletek az e heti HVG-ben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hit és hozzáállás – Rossi szerint ennyi kell a válogatott sikeréhez, mi azért számolgattunk is

Hit és hozzáállás – Rossi szerint ennyi kell a válogatott sikeréhez, mi azért számolgattunk is

Kamuprofillal csábít Juliette Binoche

Kamuprofillal csábít Juliette Binoche

Elárverezik az állami vagyonkezelő balatoni üdülőit

Elárverezik az állami vagyonkezelő balatoni üdülőit

Forró vízzel teli gödörbe zuhant az autójuk, ketten meghaltak Oroszországban

Forró vízzel teli gödörbe zuhant az autójuk, ketten meghaltak Oroszországban

Hadházy: Ez nem demokrácia

Hadházy: Ez nem demokrácia

Nemzetközi díjat nyert egy fergeteges magyar imázsfilm

Nemzetközi díjat nyert egy fergeteges magyar imázsfilm