Tíz évig trükköztek a riasztók forgalmazói, félmilliárdosnál is nagyobb bírságot kaptak

Tíz évig trükköztek a riasztók forgalmazói, félmilliárdosnál is nagyobb bírságot kaptak

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A GVH rajtaütése után jöhetett a bírság.

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Paradox riasztóberendezések és más biztonságtechnikai termékek forgalmazását végző Paradox Security Sytems Ltd., valamint magyarországi disztribútorai, a Power Biztonságtechnikai Kereskedelmi Kft. és a Trióda Biztonságtechnika Zrt. közel 10 éven keresztül korlátozták az eszközök értékesítőinek versenyét.

A GVH nem csak a forgalmazási szerződésekre és a vállalkozások piaci magatartásának vizsgálatára hivatkozott: rajtaütést végeztek el. Az ott lefoglalt e-mailek, illetve más bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a három cég

A versenykorlátozó kikötéseknek köszönhetően mind a viszonteladók, mind a telepítők magas árrést érhettek el a Paradox-termékek értékesítésekor, amit végső soron a fogyasztók fizettek meg az eladási árakban.

E magas árrés pedig arra késztette a viszonteladókat és a telepítőket egyaránt, hogy ezeket a márkákat ajánlják saját vevőiknek.

A GVH 300 millió, illetve 240 millió forint bírságot szabott ki a Paradox Bahamára és a Powerre. A Trióda bírságát 30 százalékkal csökkentették, mert elismerte a jogsértést, továbbá önkéntes megfelelési programot vezetett be.

Hozzászólások