Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Már december 16-án elindul a Budapest–Kolozsvár–Budapest járat.
Az Aeroexpress Regional a tervezett jövő márciushoz képest korábban, már december 16-tól elindítja a Budapest–Kolozsvár–Budapest járatait a nagy érdeklődésre tekintettel – közölte a légitársaság. A két hónapos őszi tesztidőszak a vállalat szerint azt mutatta, hogy kiemelt fontosságú a két város közötti légi kapcsolat fenntartása, a járatok egészen február 15-ig elérhetőek lesznek hétfő-szerda-pénteken.
A légitársaság továbbra is tavaszra tervezi a Kárpát-medencei és regionális járatok indítását, az elképzelések szerint folytatódnak a debreceni és marosvásárhelyi összeköttetések, valamint további célállomások bevonását is tervezik. Tárgyalnak a nagyobb magyarországi és erdélyi repülőterek üzemeltetőivel – közölték.
A légitársaság alapító résztulajdonosa a 100 százalékban magyar tulajdonú BASe Airlines Zrt., amely 31 éve van jelen a piacon, emellett az alapítók között magánszemélyek vannak. Nemrég a hvg360 interjút készített az egyik tulajdonossal, Somogyi-Tóth Dániellel. Arról kérdeztük, miért alapít valaki a világválság kezdetén légitársaságot, és miért pont egy karmester-orgonista csinálja meg mindezt? Az interjú itt olvasható:
Hogy jut eszébe bárkinek légitársaságot indítani idehaza válság idején? - interjú az Aeroexpress alapítójával
Két és fél éve dolgoznak rajta, szeptember ötödikével azonban elrajtolt egy új magyar légitársaság, az Aeroexpress Regional. Gépeik az október végéig tartó tesztidőszakban Budapestet és Debrecent kötik össze Marosvásárhellyel és Kolozsvárral. Nem akarnak a nagy fapadosokkal versenyezni, egy teljesen új szegmenst céloztak be, és nagyon számítanak az államra is, hiszen felfogásuk szerint közszolgáltatást nyújtanak.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Indokolatlan nyomás a bírákon, a magas szintű korrupció üldözésének hiánya, akadályok az Integritás Hatóság előtt, Szuverenitásvédelmi Hivatal által üldözött újságírók, és nyomás alá helyezett külföldi vállalatok – nem szűkölködik kritikákban az Európai Bizottság idei jogállamisági jelentése.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Miközben sok helyütt ismét heves zivatarok vannak, felmerül a kérdés: vajon a jövőben több ilyen várható?
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.