Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Januártól vizsgálja a versenyhivatal, hogy milyen hatással van a piaci versenyre és a fogyasztókra a mesterséges intelligencia. Ez a GVH elnökével készült interjúból derül ki, amiben Rigó Csaba Balázs szépen felmondja a kormányzati paneleket, akár az inflációról, akár a családok és a kereszténység védelméről, akár a türk barátokról van szó.
Az árstop is hozzájárult az inflációhoz és nyilvánvalóan torzította a piaci viszonyokat – ismerte el a Magyar Nemzetnek adott interjújában Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke, amikor az infláció okairól kérdezték. Az elnök ugyanakkor jelezte, hogy a “százmilliárdos hasznot termelő nemzetközi multicégek” “indokolatlanul” emelték bizonyos alapvető élelmiszerek árát, ami mögött a “megnövekedett nyereségéhség állt”, és a hatósági áras termékeken elszenvedett veszteségeiket szétterítették más élelmiszerekre.
Rigó Csaba Balázs (borítóképünkön) tehát felmondta a multicégek profitéhségéről szóló számtalanszor hangoztatott kormányzati panelt, de a többi okot – mint a tavalyi választásokra időzített kormányzati pénzosztás, az energiaárak elszállása, az extra adók vagy épp a forintgyengülés –, letudta azzal, hogy “számos egyéb ok”.
Beszélt arról is, hogy mit tehet mindez ellen a GVH, és hozta példaként az online árfigyelő rendszert, amit jövőre bővíteni is fognak: az alapvető glutén-, laktóz- és tejfehérjementes termékekkel, illetve a marhahússal.
Beszélt a Booking-ügyről is – amikor a nagy online szállásfoglaló adós maradt a vendégek által befizetett, szállásadóknak járó összegekkel –, amivel kapcsolatban jelezte, az ő vizsgálatuk megállapításai alapján szigorítják az online szállásfoglalások szerződési feltételeit általában, nem csak a Booking.com esetében.
Egy nappal a szállásadókat védő fideszes törvényjavaslat benyújtása után a GVH is elkészült a Booking-jelentésével
A versenyhivatal három komolyabb intézkedést javasolt a probléma megoldása érdekében.
Az online szállásfoglalás mellett kitérnek az interjúban az online közösségi szolgáltatókra is, így például a TikTokra, amelynek ügyében még 2020-ban indult vizsgálat, aminek eredményeképp a cég önkéntesen tett vállalásokat, így az eljárás le is zárult.
A GVH miatt jönnek változások a TikTokon
Lesz adatközpont, reklámkorlátozás és erősítik a gyermekvédelmi fórumokat is.
Az elnök jelezte, jelenleg is zajlik hasonló vizsgálat a Vibernél és a Microsoftnál.
A GVH igyekszik nyomába érni a technológia fejlődésének, így januárban vizsgálni fogják a mesterséges intelligencia alkalmazásának gyakorlatát, hogy ennek milyen hatásai és kockázatai lehetnek a piaci versenyre és a fogyasztókra.
Kitért a szervezet nemzetközi szerepvállalására is, amivel kapcsolatban szintén ellőtt néhány kormányzati panelt: így például azzal kapcsolatban, hogy tavasztól részt vesznek annak a magas szintű nemzetközi munkacsoportnak a munkájában, ami az Európai Bizottságot segíti a digitális piacokról szóló jogszabály betartatásában, megjegyezte, hogy ez
lehetőséget ad arra, hogy szakembereink bátran kiálljanak a keresztény és a magyar értékek mellett, alakítsák az európai joggyakorlatot, védjék a gyermekeket és a családokat,
illetve hogy amellett, hgoy a világ versenyhatóságait tömörítő szervezet, az ICN irányító testületének állandó tagjává is lett, januártól a GVH
megfigyelőként csatlakozik a türk államok versenytanácsához.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Az még nem dőlt el, meddig lesz elérhető.
A Tisztelet Társasága alapítója hosszú betegség után halt meg, 54 éves volt.
14 kilót fogyott a német aktivista.
Fedinec Csilla szerint enyhíthető lett volna a feszültség a kárpátaljai magyar férfi halála ügyében, ha értelmes párbeszéd indul Ukrajnával.
Egy kutatás szerint szoros összefüggés van az emberek egészsége és székletürítési szokásaik között. A túl gyakori vagy túl ritka székletürítés mögött különféle problémák állhatnak.