Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Két hónapja nem volt ilyen erős a forint.
Lendületesen erősödött a forint, de a 400-as szintet még nem törte át. A nap elején még 402 forintot kellett adni egy euróért, aztán délelőtt 10 óra környékén erősödni kezdett, egészen 400,5-ig jutott el. Délután 2 óra után megállt az erősödés, 400,8-400,9 környékére korrigált és ott stabilizálódott.
Ilyen szinten több mint két hónapja nem járt a forint, legutóbb március végén járt az árfolyam 400 alatt.
A nap legfontosabb gazdasági híre az, hogy a kormány megemelte a hiánycélt 3,7 százalékról 4,1 százalékosra, egyben azt is bejelentették, hogy kétszer annyi devizakötvényt bocsát ki az állam idén, mint ahogy eredetileg tervezték. A forint a rossz hírek ellenére erősödik; a befektetők most leginkább azt várják, hogy szerda reggel milyen inflációs adat érkezik, és ennek fényében milyen kamatpolitikára lehet majd számítani.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki hallott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.