Felmondott tizenkét tanár a Budai Nagy Antal Gimnáziumban
Gazdaság

Felmondott tizenkét tanár a Budai Nagy Antal Gimnáziumban

A tanári kar negyede felállt, van olyan osztály, ahol az osztályfőnök távozott, de elment több német- és angoltanár, matematika-, testnevelés- és informatikatanár, ráadásul a felmondást választó tanárok között van két mesterpedagógus is.

Gazdaság

Mol: alapszabály-módosítás a földgázpiac liberalizációja előtt

Elfogadták a Mol Rt. rendkívüli közgyűlésén megjelent tulajdonosok azt az alapszabály-módosítást, amely szerint a földgázszállítási és rendszerirányítási tevékenységet végző leányvállalatokban meglévő részesedések értékesítésekor nem szükséges a közgyűlés, s a magyar állam jóváhagyása, ha a Mol tulajdona nem csökken 25 százalék plusz 1 szavazat alá.

Gazdaság

Ma kezdi működését a lakásügyi hivatal

Az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését a belügyminiszter irányítása alatt, az intézmény vezetője Fegyverneky Sándor volt XIII. kerületi építész lesz.

Gazdaság

Medgyessy: Magyarország Kína EU-hídfőállása lehet

A magyar miniszterelnök szerint az unióban nagyon kemény és olykor merev szabályok vannak, és gyakran maradnak el a szükséges reformok - vélekedett Medgyessy Péter miniszterelnök pénteken Pekingben egy magyar-kínai befektetési fórumon. A kormányfő arra biztatta a kínai üzletembereket, hogy tekintsék Magyarországot térségi hídfőállásnak az EU-felé. Medgyessy azt is felvetette, létesüljön Budapesten tizenkét osztályos kínai tannyelvű iskola.

Gazdaság

Pénzmosás ellen

Miközben a hazai pénzügyi szektor történetének egyik legnagyobb pénzmosási ügye kerülhet a felszínre, meredeken emelkedik a rendőrségi vizsgálatok száma és szigorodnak a pénzmosás-ellenes jogszabályok is. Kérdés, hatásosak-e.

Gazdaság

Az INA döntőbírósághoz fordulna a Beopetrol-ügyben

Ha a szerb kormány eladja a Beopetrol olajipari társaságot, az INA horvát olajipari társaság nemzetközi döntőbírásághoz fordul - közölte a belgrádi B92 televízióval Tomiszlav Dragicsevics, az INA igazgatója. A szerbiai privatizációs ügynökség hétfőn jelentette be, hogy a Mol Rt. ajánlatával szemben a Lukoil orosz olajipari óriás nyerte meg a Beopetrol olajtermék-forgalmazó szerb vállalat privatizációs tenderét.

Gazdaság

Tartja erős pozícióját a forint

A bankközi devizapiacon kedden fél négykor 9,17 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, 15 bázisponttal erősebb helyzetben, mint hétfőn a hivatalos kereskedési idő végén. Az euróval 256,45/50 forinton kereskedtek, szemben a 256,80/257,00 forintos hétfő délutáni jegyzéssel.

Gazdaság

Beopetrol-privatizáció: a Lukoil nyert a MOL előtt

Az orosz Lukoil nyerte meg a szerb állam tulajdonában lévő Beopetrol olajtermék-forgalmazó 79,53 százalékos részvénycsomagjának privatizációs pályázatát – jelentették be hétfőn Belgrádban. A Lukoil 207 millió eurós ajánlatával halászta el a szerb céget a MOL Rt. elől, amely 187 millió eurót adott volna a Beopetrolért.

Gazdaság

Ferrari márkakereskedés nyílik Budapesten

Az idén augusztustól Maserati, jövő januártól Ferrari gépkocsik kizárólagos forgalmazását kezdi meg az SPQR Warm Up Kft. Magyarországon - jelentette be Alessandro Lippi, az SPQR Rt. ügyvezető igazgatója pénteken. Az új autóknak új szalon is épül Budapesten.

Gazdaság

Állami Számvevőszék: eredményes volt az MNB átszervezése

Eredményesnek értékeli a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly év végén lezárult átszervezési folyamatát az Állami Számvevőszék (ÁSZ) - derül ki az ÁSZ pénteki közleményéből. A számvevőszék ugyanakkor az MNB központi informatikai rendszerének további fejlesztését és a tervezési kontroll növelését javasolja.

Gazdaság

Moore törvénye és az x86

Egy Gordon Moore nevű úr szerint kétévente megkétszereződik az egy csipre feltehető tranzisztorok száma. Amit mások időnként azzal is kiegészítenek, hogy ezzel a csipek sebessége is megduplázódik, miközben az áruk a felére zuhan. Ön szerint milyen, az életstílusunkat is megváltoztató eszközöket hoz még a holnap a PC-k, a mobiltelefonok, a digitális fényképezőgépek, a zseben hordozható GPS-ek és a többi kütyü után, különösen, hogy Moore nemrégiben a fejlődés lassulását jósolta meg?

Gazdaság

Kutatók szerint a jegybanki prognózisnál nagyobb idei infláció lesz

A hazai kutatóintézetek alacsonynak tartják a jövő évi GDP-re és a lakossági fogyasztásra vonatkozó jegybanki előrejelzést, és az MNB-nél nagyobb mértékű idei inflációt várnak. A GKI 5,3 százalékos inflációt vár, az Ecostat a forint erősödését jósolja, 5 százalékos inflációt és 3,4 százalékos GDP-növekedést vár idénre. A Pénzügykutató szerint 3 százalékos lesz a gazdasági növekedés.

Gazdaság

A PM továbbra is 4,8 százalékos hiánnyal számol

Az első héthavi államháztartási adatok alapján a Pénzügyminisztérium továbbra is 900 milliárd forint körüli államháztartási hiánnyal számol, ami a bruttó hazai terméknek (GDP) 4,8 százalékát teszi ki.

Gazdaság

Kompromisszumot kötnének a gyógyszergyártók

A hazai gyógyszergyártók készek kompromisszumot kötni a kormánnyal a gyógyszerár-támogatási rendszer heves vitákat kiváltó idei átalakításával kapcsolatban - erősítették meg a hvg.hu-nak hétfőn a gyógyszergyártók képviselői. A megállapodás aláírására akár a hét végéig sor kerülhet, ha a kormány teljesíti a gyártók feltételeit.

Gazdaság

Tőzsdeképes Cégek Klubja: tizenkét kicsi indián

Megfogyatkozhat a Budapesti Értéktőzsde Rt. (BÉT) által márciusban létrehozott Tőzsdeképes Cégek Klubjának (TCK) tagsága: az FTC Labdarúgó és Sport Rt. tulajdonosa a cég mielőbbi értékesítését tervezi, és tőzsdei terveit befolyásoló átalakulás előtt áll a KFKI Számítástechnikai Rt is. Fanyalgók szerint a klub több tagja egyébként is csupán marketingfogásként kezeli a TCK-ban való részvételt, és esze ágában sincs a tőzsdére menni. Vajon hányan fognak a klub jelenlegi tagjai közül valóban megjelenni az értéktőzsdén?

Gazdaság

Változatlan alapkamat, emelkedő inflációs prognózis

Változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 9,5 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa hétfői ülésén - jelentette be az MNB. A központi bank ugyanakkor megemelte idei és jövő évre szóló inflációs prognózisát; a jegybankelnök szerint a változtatás "nem hivatalos", ám a "tényleges cél" a megemelt küszöb alatt tartani az áremelkedést. A Pénzügyminisztérium eközben a jegybankétól eltérő inflációs előrejelzést tett közzé.

Gazdaság

Segélynyújtásra kényszerülnek az új EU-tagállamok

A jövő májusban EU-taggá váló államok a csatlakozás pillanatától kezdve nem élvezhetik tovább az eddig kapott támogatásokat - állítja a tekintélyes brit hetilap, a The Economist legutóbbi száma, amely szerint ezek az országok immár maguk is segélynyújtók.

Gazdaság

Verseny, képesség

Néhány napja jelentették be a Versenyképességi Tanács megalakítását. A szervezet célja az volna, hogy a kormány és az üzleti szféra részvételével olyan megoldásokat dolgozzon ki, amelyek a vállalatokat versenyképesebbé teszik, s ezzel az országot megfelelően gyors növekedési pályán tartják. Egy szintén minap közzétett felmérés szerint az elmúlt öt évben azonban a versenyképességet rontva, folyamatosan nőttek a vállalatok közterhei. Ön szerint a kormány és az üzleti szféra képes összefogni az ország versenyképesebbé tétele érdekében?


A címlapról ajánljuk