Gazdaság

Magyar-német közös vizsgálat a Stasi-vagyon útjáról

Ma kezdte meg munkáját a volt NDK-ból származó pártvagyon útját vizsgáló magyar-német vegyesbizottság – tudatta a Miniszterelnöki Hivatal kedd esti közleménye. A német parlament szerint néhány magyar bank akadályozza a vizsgálatot.

Gazdaság

A forint erősödik, de már nem sokáig

Kedden tovább erősödött a forint, délután már csak 258,55 forintba került egy euró. Az erősödést az orosz kormány hirtelen jött menesztése sem zavarta meg, hosszútávon azonban aligha tudja tartani magát a magyar valuta.

Gazdaság

A kormány nem módosította inflációs előrejelzését

A Pénzügyminisztérium (PM) ez évre továbbra is 6-6,5 százalékos inflációval számol, az alsó értékhez néhány külső körülmény kedvező alakulására volna szükség, átlagos feltételek esetén a tárca szerint a 6,5 százalékhoz közelebb lesz az éves átlag.

Marketing|PR

USA: betiltanák a gyerekeket célzó reklámokat

A szövetségi törvényhozóknak korlátozniuk kellene a gyerekeket célba vevő tévéreklámokat, mert azok negatívan befolyásolják a gyerekek étkezési, és életmódbeli szokásait - közölte az Amerikai Pszichológiai Szövetség.

Gazdaság

Az erős euró miatt zuhant az Ifo-index

A várakozásokkal ellentétben visszaesett az Ifo német üzleti bizalmi index. A januári 97,5 pontról februárban 96,4 pontra csökkent a német gazdaságba vetett bizalom. Szakértők szerint a németek az erős euró aggódnak.

Gazdaság

Írország is korlátozná a külföldiek munkavállalását

Nagy-Britannia után Írország is korlátozná az idén csatlakozó új EU-tagállamokból érkező munkavállalók szociális juttatásait – jelentette be Bertie Ahern ír miniszterelnök. Eddig a szigetország volt az egyetlen jelenlegi tagállam, amely nem korlátozta volna a munkaerőáramlást.

Gazdaság

Hír TV: tőkebevonásról tárgyalnak

Hónapok óta tartanak, de még nem zárultak le a tárgyalások arról, kit vonjon be befektetőként a Hír TV-be az adót tulajdonló társaság - mondta Borókai Gábor vezérigazgató.

Gazdaság

Bűnügyi vizsgálat indul a Halliburton cég ellen

A Pentagon azért indított vizsgálatot a vállalat ellen, mert felmerült a gyanú, hogy a cég egyik leányvállalata, a Kellogg Brown and Root a piaci ár kétszeresén adott el üzemanyagot az amerikai hadseregnek - jelentette az AFP hírügynökség.

Gazdaság

Atrocitásoktól mentes gazdatüntetések

A szervezők szerint a gazdák az agrártárcával folytatódó tárgyalások miatt egyelőre várakozó állásponton vannak, de eltökéltek, hogy mindaddig kitartanak, amíg nem sikerül megállapodni az agrárium legfontosabb kérdéseiben.

900 millió éve történhetett, de a Földről csak múlt héten lászott, ahogy egy fekete lyuk "felfal" egy neutroncsillagot

900 millió éve történhetett, de a Földről csak múlt héten lászott, ahogy egy fekete lyuk "felfal" egy neutroncsillagot

Lemondott az a lengyel politikus, aki gyűlöletkampányt irányított bírák ellen

Lemondott az a lengyel politikus, aki gyűlöletkampányt irányított bírák ellen

Bombariadó miatt lezárták New York egyik hídját

Bombariadó miatt lezárták New York egyik hídját

Macron az amazonasi erdőtűzről: Ég a házunk!

Macron az amazonasi erdőtűzről: Ég a házunk!

Brexit: két szék között a padlóra eshet Boris Johnson

Brexit: két szék között a padlóra eshet Boris Johnson

György herceg balettozni fog

György herceg balettozni fog

Bekékültek az utak Katarban

Bekékültek az utak Katarban

Mostantól magyarul is kiírja a MÁV a határon túli állomásneveket

Mostantól magyarul is kiírja a MÁV a határon túli állomásneveket

Ezt az alkalmazást imádják most a legjobban az iPhone-osok

Ezt az alkalmazást imádják most a legjobban az iPhone-osok

Lemészárolták egy Lengyeltótiban élő német gazda teheneit

Lemészárolták egy Lengyeltótiban élő német gazda teheneit

Direkt36: Az ügyészségnek és a titkosszolgálatoknak is beszállított a T-Systems

Direkt36: Az ügyészségnek és a titkosszolgálatoknak is beszállított a T-Systems

A címlapról ajánljuk