És akkor "elkészült" az 5-ös metró Budapesten
Gazdaság

És akkor "elkészült" az 5-ös metró Budapesten

Ursula von der Leyen lett az Európai Bizottság elnöke; csúfos kudarcot vallott a bevándorlási különadó; NB III-as és még gyengébb csapatoknak is sorra épülnek új arénák. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Gazdaság

Új eljárás lesz a Mol-Slovnaft ügyben

A szlovák Pénzügyi Piaci Felügyelet Igazgatótanácsa hatályon kívül helyezte a Mol Rt. Slovnaft részvényekre vonatkozó kötelező vételi ajánlatának tervezetét első fokon elutasító határozatot, és új eljárásra kötelezte a hatóságot - közölte a Mol Rt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.

Gazdaság

Válság nincs, csak válságjelenségek

Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság válságban van, ám Medgyessy Péter szerint, amíg ő a miniszterelnök, nem lesz válság Magyarországon, és persze nincs is. A régi, dicstelen kádári időkre emlékeztető terminológiai vita persze öncélú, ám nem teljesen felesleges. Szellemes adalék ehhez Csillag István gazdasági miniszter megállapítása, miszerint 2001 óta a tárcák csak költöttek (értsd: erőn felül), ám a "költészeti" minisztériumoknak át kell alakulniuk "prózai" (azaz takarékoskodó) minisztériumokká. A lényegi kérdés az: vajon elkerülhető-e a magyar gazdaság növekedésének további lassulása?

Gazdaság

Az ipari termelés 4,1 százalékkal nőtt az előző évhez képest

Az ipari termelés volumene a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index szerint az idén májusban az előző hónaphoz képest 1,7 százalékkal csökkent, a tavaly májusihoz viszonyítva pedig (munkanaptényezővel korrigálva) 4,1 százalékkal emelkedett a KSH előzetes adatai szerint.

Gazdaság

Új lehetőségek a vezeték nélküli interneten

A magyarországi internet-felhasználóknak a jelenlegi 2,4 gigaherzes frekvenciánál lényegesen szélesebb sáv és nagyobb teljesítmény áll majd rendelkezésére 2005. január 1-jétől egy Genfben aláírt megállapodás alapján. A Nemzetközi Távközlési Egyesület Rádió-távközlési Világértekezletének záró okiratát a magyar kormány nevében Pataki Dániel, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium helyettes államtitkára írta alá július 4-én.

Gazdaság

Orbán szerint gazdasági válság felé sodródik az ország

Orbán Viktor volt miniszterelnök szerint a jelenlegi kormány politikája miatt Magyarország gazdasági válságba sodródhat. Lendvai Ildikó szerint az ország akkor sodródna válságba, ha a kormány a Fidesz valamennyi javaslatát szó nélkül elfogadná.

Gazdaság

A fuvarozócégek 35 milliárdot kapnak

A következő két és fél év alatt 35 milliárd forintot fordít a költségvetés a kis- és középvállalkozások, köztük a fuvarozók informatikai fejlesztésére. Az informatikai tárca vezetője szerint az autópályák informatikai fejlesztése révén csökkenhetnének a pályahasználati díjak is.

Gazdaság

Medgyessy szerint a költségvetés "biztonságban van"

Elsősorban gazdasági kérdésekről beszélt Medgyessy Péter a szekszárdi Szent László híd avatásán pénteken. A miniszterelnök értékelte a költségvetés helyzetét, illetve elmondta, hogy a magyar vállalkozások megerősítése érdekében döntött a kormány a négylépcsős Európa Terv "teljessé tétele" mellett.

Gazdaság

A vártnál jóval magasabb az államháztartás hiánya; gyengül a forint pénteken is

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya június végéig 601,1 milliárd forintot ért el, amely az éves előirányzat 72,2 %‑át teszi ki. Az államháztartás bevételei június végéig az előirányzat 48,1 %‑ára teljesültek, a jóváhagyott kiadásokból 50,5 % került elköltésre. A vártnál nagyobb féléves költségvetési hiány nyilvánosságra kerülése után a forint gyengült a bankközi devizapiacon.

Gazdaság

Erősödött a forint, szinten maradtak a kamatok

Az eurót csütörtökön fél négykor 263,30/60 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, majdnem azonos árfolyamon a szerdai 263,55/70 forintos kurzussal. Ez 6,70 százalékos forint pozíciót jelent a sáv erős oldalán, 7 bázisponttal jobbat az előző délutáninál.

Gazdaság

Gyengült a forint, nincs rövid távú kormányzati árfolyamcél

A bankközi devizapiacon csütörtökön az eurót nyitáskor 263,30/60 forinton jegyezték, majd fél óra múltán 264,20/40 forintra emelkedett a közös valuta jegyzése. László Csaba pénzügyminiszter szerint a kormánynak, a nemrégi piaci felfordulás ellenére nincs árfolyamcélja rövid távra.

Gazdaság

Erősödött a forint, csökkentek a kamatok

Az eurót szerdán fél négykor 263,55/70 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, mintegy 0,80 forinttal gyengébben a kedd délutáni 264,30/70 forintos árfolyamnál. Ez 6,63 százalékos forint pozíciót jelent a sáv erős oldalán, 28 bázisponttal erősebbet az előző délutáninál.

Gazdaság

Vasárnapi nyitva tartás: szabad szappanozni?

Szlovén szakszervezetek aláírásgyűjtést kezdeményeztek annak kiharcolása érdekében, hogy a vasárnapi munka betiltásáról népszavazás útján döntsenek az országban. Próbálkozások Magyarországon is történtek a hétvégi nyitva tartás visszaszorítására, a már meglévő piaci gyakorlat törvénybe foglalásán kívül azonban újat e kezdeményezések nem hoztak. A gyermekverset idézve - "szabad péntek, szabad szombat, szabad szappanozni" - elérhető-e, hogy minden család számára szabad legyen a vasárnap? Vagy netán nagyobb segítség a családoknak a vasárnapi munkával megszerezhető pluszjövedelem?

Gazdaság

Gyógyszerár-liberalizációt javasol az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság a gyógyszerárak szabadabbá tételéről fogadott el javaslatot, melynek értelmében a gyógyszergyártó cégek szabadon határoznák meg áraikat. Ez felváltaná a jelenlegi gyakorlatot, amelyben a gyógyszereladás tilos mindaddig, amíg a tagállamok kormányai saját országaikban nem rögzítik a gyógyszerárakat.

Gazdaság

Tovább erősödött a forint

Egy euró 263,50 forint volt szerdán reggel a bankközi pénzpiac nyitásakor, az árfolyam azonban 262,50 forintig is erősödött délelőtt 10 óráig.

Gazdaság

Orosz milliárdos kezén a Chelsea FC többsége

Orosz milliárdos üzletember vette meg az angol Premier Liga egyik élvonalbeli futballklubjának, a londoni Chelsea FC-nek a többségét. A brit üzleti és sportköröket váratlanul érő bejelentés szerint Roman Abramovics részvényenként 35 pennyt - összesen nem egészen 30 millió fontot - fizet a teljesen készpénzes ügylet keretében a sportklubot birtokló Chelsea Village cég részvényeinek éppen több mint a feléért.

Gazdaság

Erősödött a forint

A magyar és külföldi bankok kisösszegű forintvásárlásával indult a keddi kereskedés, aminek hatására a magyar valuta helyzete 7,03 százalékig javult a hétfői 5,46 százalékról az intervenciós sáv erős oldalán. Kedden fél négykor 264,30/70 forinton jegyezték az eurót, 2,30 forinttal gyengébben a hétfő délutáni 266,60/70 forintos árfolyamnál.

Peer Krisztián szkafanderrel védekezik a NER ellen

Peer Krisztián szkafanderrel védekezik a NER ellen

Az 51-es körzet idegenjei segítettek ezeknek a kutyáknak otthont találni

Az 51-es körzet idegenjei segítettek ezeknek a kutyáknak otthont találni

Dél-Koreában nézi a vizes vébét Gyárfás Tamás

Dél-Koreában nézi a vizes vébét Gyárfás Tamás

Erre a táblázatra gondoljon, mielőtt bárkit otthagy a kocsiban a napon

Erre a táblázatra gondoljon, mielőtt bárkit otthagy a kocsiban a napon

“Ha engedelmeskednek, biztonságban lesznek” - ígérték az irániak a brit tankernek

“Ha engedelmeskednek, biztonságban lesznek” - ígérték az irániak a brit tankernek

Spórolós családi sportautó: teszten a villanyturbós dízel Audi S4

Spórolós családi sportautó: teszten a villanyturbós dízel Audi S4

Halálra gázolt a tehervonat egy férfit Berettyóújfaluban

Halálra gázolt a tehervonat egy férfit Berettyóújfaluban

Komoly terrorkészültséget váltott ki egy telefonbeszélgetés Rómában

Komoly terrorkészültséget váltott ki egy telefonbeszélgetés Rómában

Egy nap alatt hat embert mentettek ki a vízirendőrök a Balatonból

Egy nap alatt hat embert mentettek ki a vízirendőrök a Balatonból

Rockénekes és Timosenko is indul a mai ukrajnai választáson

Rockénekes és Timosenko is indul a mai ukrajnai választáson

Kavarodás lesz több vonat menetrendjében

Kavarodás lesz több vonat menetrendjében

A címlapról ajánljuk