Tetszett a cikk?

A számítógép előnyeit kár volna elhallgatni, de ha gyermekünk túl korán ül le elé, akár fejlődési rendellenességekkel is számolnunk kell. A szakemberek szerint a fokozatosság s a szülői vezetés a megoldás.

Már a legkisebb, akár óvodáskorú gyermekek egy része is rendszeresen használja a számítógépet - mutatott rá egy nemrég elkészült tanulmány. Az NRC piackutató cég felmérése 2500 internetező gyermek bevonásával készült, arról tehát nem nyújt támpontot, hogy a netező gyerekek aránya mekkora egy-egy korosztályon belül. Arra azonban rávilágított, hogy míg a legkisebbek jobbára szülői felügyelettel, s csak játékra használják a számítógépet, addig a 11-14 éveseknek már inkább kommunikációs eszközként, s inkább egyedül interneteznek.

A számítógép tehát bevonult a kisgyermekes otthonokba, ráadásul abban sincs semmi meglepő, ha a gyerek önállóan akarja felfedezni az internet világát. A szülők felelőssége, hogy mennyire engedik elmerülni benne. Egy részük értelemszerűen úgy gondolja, hogy a digitális társadalomban felnövő gyermekük akkor lesz korcsoportjában versenyképes, ha korán elsajátítja a számítógép kezelését. Pár éve a Brunszvik Teréz-program keretében sikerült óriási színes házba csomagolt (kakaóbiztos számítógépként elhíresült) komputereket juttatni az óvodákba, bár akkor a gépek beszerzési áráról többet beszéltek, mint azok pedagógiai hatásáról - pedig a szakemberek többsége korainak és károsnak kiáltotta ki az ovis PC-t.

"Semmiképp nem zárnám el a gyereket a számítógéptől, s egyébként is: a számítógépező szülőt látó gyermek »kiszolgáltatott utánzóként« ugyancsak komputerezni szeretne" - szögezte le a Hálónak Vekerdy Tamás gyermekpszichológus. Mivel a tiltás csak fokozza kíváncsiságát, érdemesebb napi 15-20 percre korlátozni a netezésre fordítható időt, egészen a kamaszkorig. A túlzásba vitt komputerezés kifejezetten hátrányos a gyermek fejlődésére - figyelmeztet Kőrösné Mikis Márta, az Oktatáskutató és Fejlesztési Intézet munkatársa, aki szerint a hatévesek egy részénél éppen ez okoz iskolaéretlenséget. A mozgáskoordináció egyoldalúan fejlődik, a kortársi együttműködési képesség nem fejlődik eléggé, ráadásul látási, mozgási problémák léphetnek fel.

A szakemberek a számítógépes akciójátékok ajándékozását is ellenzik, még ha - állítólag - fejleszti is a reakciókészséget. Vekerdy azt vallja, hogy a közös játék, meseolvasás sokkal nagyobb hasznára volna a lurkónak. A háborús-verekedős akciójátékok sem az erkölcsi nevelés szempontjából, sem a képességfejlesztés területein nem hatnak építő erővel.

A villódzó képernyők éber állapotból alvásközelibb állapotba hozzák a néző központi idegrendszerét. Míg azonban az alvás belső tartalmakat dolgoz fel egy védett környezetben, addig itt a passzívan figyelő gyermek védtelen idegrendszerére záporoznak a hang- és fényhatások. A szülői irányítás tehát mindkét esetben - tévénézésnél és internetezésnél is - nélkülözhetetlen. A szakemberek szerint tehát régen rossz, ha elektromos bébiszitterként tekintünk a gyerekünket bűvölő képernyőkre.

A számítógép előnyeit ezzel együtt kár volna elhallgatni, ilyesmire a pedagógus sem biztat bennünket. Ha ugyanis megfelelően használják a hálót a legkisebbek, azzal fejlődnek a kognitív, szociális és technikai képességeik. Hamar megszokják az információk fogadását és cseréjét. Az internet elősegíti az ismeretszerzést, tudásanyaguk gyarapítását. Kiváló példa erre az, amit spanyolországi elemi iskolákban tapasztalt Kőrösné Mikis Márta: a kilencévesek az órán munkafüzetek helyett a PC-tábla folyadékkristályos kijelzőjére jegyzeteltek speciális tollal. Az elektronikus palatábla kézírásukat azonnal felismerte, és átültette a szövegszerkesztő programba. Írtak, rajzoltak, képeket gyűjtöttek, kis számítógépükkel meglepően gyors tempóban prezentációkat készítettek, s közben érveltek, vitatkoztak, ötleteket cserélgettek.

Fontos feladat hárul tehát az óvodapedagógusokra, hiszen a számítógép nevelési célú óvodai alkalmazásán keresztül befolyásolhatják az otthoni géphasználati szokásokat. Végeredményben, a gyerekek már hároméves korukban is elkezdhetnek ismerkedni a számítógéppel, készségfejlesztő játékokkal, de sosem egyedül.

KULCSÁR HAJNAL

Vlagyimir Putyin –20 fokban merült jéghideg vízbe

Vlagyimir Putyin –20 fokban merült jéghideg vízbe

Közmunkára ítéltek egy zuglói önkormányzati képviselőt

Közmunkára ítéltek egy zuglói önkormányzati képviselőt

Az eddigi legszebb kabriót csinálták az olaszok a Tesla Model S-ből

Az eddigi legszebb kabriót csinálták az olaszok a Tesla Model S-ből