A Debreceni Városi Bíróság nem jogerősen elrendelte a beszállító baromfitartóknak a piaci hírek szerint 5,5 milliárd...

A Debreceni Városi Bíróság nem jogerősen elrendelte a beszállító baromfitartóknak a piaci hírek szerint 5,5 milliárd forinttal tartozó, 6,343 milliárd forint jegyzett tőkéjű Hajdú-Bét (H-B) Rt. felszámolását. A hírre reagálva a cég tudatta a sajtóval, hogy megalapozatlannak tartja a felszámolási eljárást, s egyeztetést kezdeményez a termelőkkel tartozásai kiegyenlítéséről, fizetési nehézségeit pedig a baromfiipar túltermelési válsága miatt csökkenő árakkal indokolta. A H-B Rt. igazgatósága (it) eközben közös megegyezéssel megvált Boros Attila vezérigazgatótól, akinek feladatkörét a társaság elnöke, a Baromfi Terméktanács elnöki posztjáról lemondott Nagy Gábor vette át. A baromfiipari cég it-jébe egyébként 2003-ban bekerült a Fidesz-közeliként számon tartott Gansperger Gyula (az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. egykori elnök-vezérigazgatója, aki később a Budapest Airport Rt. elnöke volt 2002. júniusig). Gansperger 2003 októberétől a H-B Rt.-t tulajdonló Wallis Rt. gazdasági vezérigazgató-helyettesi posztját is betölti. A baromfiipari érdekeltségére évek óta vevőt kereső Wallis Rt. a hírek szerint már hajlandó lenne akár részekben is megszabadulni a H-B-től, amelynek egyes üzemeire a legnagyobb belföldi konkurens, az állami tulajdonú Bábolna Rt. vevő is lenne (HVG, 2003. december 6.). Ha a fizetésképtelenség esetleges jogerős kimondása előtt nyélbe ütnék az üzletet, az vélhetően óriási felzúdulást okozna a pénzükre váró baromfitenyésztők körében, de a jelek arra mutatnak, hogy a felek éppen erre készülnek: a Bábolna Rt. a napokban - termelése növeléséhez - 2,9 milliárd forintos kölcsönt kért az ÁPV Rt.-től, amit a kormánynak is jóvá kell hagynia.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Totális bukás lett Budapesten a műanyagmentes július

Totális bukás lett Budapesten a műanyagmentes július

Mire kinyitotta a kaput az autós, már nem volt mivel beállni – videó

Mire kinyitotta a kaput az autós, már nem volt mivel beállni – videó

Jön a választás, fákat ültet a József nádor téren az V. kerületi polgármester

Jön a választás, fákat ültet a József nádor téren az V. kerületi polgármester

Az új filmkormánybiztos új munkakört is kap

Az új filmkormánybiztos új munkakört is kap

Az izlandi kormányfő nem fogadja az amerikai alelnököt, mert nem ér rá

Az izlandi kormányfő nem fogadja az amerikai alelnököt, mert nem ér rá

A Fidesz üdvözli a Fidesz-kormány nyugdíjasoknak adott 9000 forintját

A Fidesz üdvözli a Fidesz-kormány nyugdíjasoknak adott 9000 forintját