Februártól újra a Blikket is kiadó Ringier Kiadó Kft. (RK) jelenteti meg a Mai Nap című bulvárlapot.

Februártól újra a Blikket is kiadó Ringier Kiadó Kft. (RK) jelenteti meg a Mai Nap című bulvárlapot. Az újság a Magyar Hírlap Rt. (MH) megvásárlásakor került a Ringier-csoporthoz (HVG, 2000. december 9.), amely akkor a nagyobb példányszámú Blikk fejlesztésére összpontosítva megszüntette azt, majd 2002 elején bérbe adta a kiadói jogot a Som-Média Rt.-nek (ez a cég bérli az év elejétől az Országos Rendőr-főkapitányság tulajdonában lévő Zsaru Magazin bűnügyi hetilapot is). A két évvel ezelőtti bérleti szerződést most a felek közös megegyezéssel felbontották. A Mai Nap piaci pozícióit erősíti, hogy a Fővárosi Ítélőtábla - az utóbb az RK Kft.-be olvadt MH Rt. keresetére - védjegybitorlásnak minősítette, hogy a Híd Rádió Rt. Színes Mai Lap néven jelentet meg bulvárújságot. A három évvel ezelőtti döntést a HVG értesülései szerint ma már elhibázottnak vélik a svájci kiadó magyarországi képviselői, mondván, alábecsülték a márkanevet, s ezzel teret engedtek a versenytársaknak.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Így vágtattak át lovakkal a lobogó máglyán (fotók)

Így vágtattak át lovakkal a lobogó máglyán (fotók)

Vádat emeltek a kőbányai szatír ellen, aki a vasútállomáson mutogatta magát

Vádat emeltek a kőbányai szatír ellen, aki a vasútállomáson mutogatta magát

Semjén: a Fidesz-KDNP a magyar történelem és az EU legsikeresebb politikai konstrukciója

Semjén: a Fidesz-KDNP a magyar történelem és az EU legsikeresebb politikai konstrukciója

Fotók: Így fogták el Budapesten a Football Leaks-ügy feltételezett gyanúsítottját

Fotók: Így fogták el Budapesten a Football Leaks-ügy feltételezett gyanúsítottját

Lavinaveszély miatt lezártak a 75-ös főút egy szakaszát Erdélyben

Lavinaveszély miatt lezártak a 75-ös főút egy szakaszát Erdélyben

A Samsung üzeni mindenkinek: forradalmi újítást hoz az összehajtható kijelzős telefonjuk

A Samsung üzeni mindenkinek: forradalmi újítást hoz az összehajtható kijelzős telefonjuk