Bár néhány hete még megalapozatlannak tartotta a termelők által kezdeményezett felszámolási eljárást a Hajdú-Bét Rt.

Bár néhány hete még megalapozatlannak tartotta a termelők által kezdeményezett felszámolási eljárást a Hajdú-Bét Rt. (HVG, 2004. január 3.), a beszállítóknak piaci hírek szerint 5,5 milliárd forinttal tartozó baromfiipari cég közgyűlése a múlt héten maga is a felszámolás megindítása mellett döntött. A nyilatkozattól elzárkózó Hajdú-Bét Rt. két üzemét már bérbe adta - egyiket az ÁPV Rt.-től nemrég 3 milliárd forintos kamatmentes kölcsönt kapott Bábolna Rt.-nek -, és másik két üzemről is tárgyalnak. Közben jelentős értékre elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanújával nyomoz a Debreceni Rendőrkapitányság: a cégnek zabos ludakat szállító, de pénzhez nem jutott termelők - 7 magánszemély és 3 társaság - összesen mintegy 30 millió forint értékű, érvényes termeltetési és felvásárlási szerződéseikre hivatkozva tettek feljelentést.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Nem fogadták el a cég ajánlatát, sztrájkba lépnek a győri Audi dolgozói

Nem fogadták el a cég ajánlatát, sztrájkba lépnek a győri Audi dolgozói

Székely János püspök: Méltányos volna a családi pótlék emelése

Székely János püspök: Méltányos volna a családi pótlék emelése

Most Székesfehérváron tüntetnek a túlóratörvény ellen

Most Székesfehérváron tüntetnek a túlóratörvény ellen

Megvan a Facebook 10 éves kihívása? Úgy tűnik, győztest hirdethetünk

Megvan a Facebook 10 éves kihívása? Úgy tűnik, győztest hirdethetünk

Örülhetnek a szülők, egy rakás veszélyes videót töröl a YouTube

Örülhetnek a szülők, egy rakás veszélyes videót töröl a YouTube

Hont: Bayer Zsolt gyötrő igazsága és az O1G alkonya

Hont: Bayer Zsolt gyötrő igazsága és az O1G alkonya