Fellebbezést nyújtott be a csődeljárási kérelmét elutasító végzés ellen a Parmalat Hungária Rt.

Fellebbezést nyújtott be a csődeljárási kérelmét elutasító végzés ellen a Parmalat Hungária Rt. A tejipari vállalkozás ellen január 30-án adták be az első felszámolási kérelmeket (HVG, 2004. február 7.), amelyek száma azóta hétre emelkedett. A Parmalat Rt. a felszámolást elkerülendő csődeljárás elindítását kérte a Fejér Megyei Bíróságtól, amit az - mivel a felszámolási indítványok után érkezett a kérés - elutasított. Korábban - írta a cég a HVG kérdésére válaszolva - a Parmalat Rt. a részére kézbesített felszámolási kérelmekre a csődtörvénynek megfelelő nyilatkozatokat tett, amelyekben fellebbezésére hivatkozva kérte a felszámolási eljárások felfüggesztését. A cég február elején megállapodott a termelőkkel, hogy a február 1-je után beszállított tej ellenértékét hetente kiegyenlíti, amit - mondta el a HVG-nek Istvánfalvi Miklós, a cég ellen felszámolási eljárást kérő termelői konzorcium vezetője - azóta is betart. Az addig felhalmozott tartozás Istvánfalvi szerint eléri az egymilliárd forintot. Hétfőn a tulajdonos képviselője az rt közgyűlésén is megerősítette, hogy az anyacég a magyarországi leányvállalat minél gyorsabb eladásában érdekelt.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Ilyen az, amikor megindul a lavina egy svájci hegyoldalon – videó

Ilyen az, amikor megindul a lavina egy svájci hegyoldalon – videó

Megengedte a török parlament Erdogannak, hogy bármit megtegyen a gazdasággal

Megengedte a török parlament Erdogannak, hogy bármit megtegyen a gazdasággal

Telelünk és sörözünk

Telelünk és sörözünk

Renitens utas miatt hívtak rendőrt egy Berlin–Budapest-járathoz

Renitens utas miatt hívtak rendőrt egy Berlin–Budapest-járathoz

A Twitteren kért segítséget Hugh Grant, miután feltörték a kocsiját

A Twitteren kért segítséget Hugh Grant, miután feltörték a kocsiját

Jeszenszky Géza: Soros György azért mégsem az ördög

Jeszenszky Géza: Soros György azért mégsem az ördög