Mucsi György, az Index.hu Informatikai Rt.

Mucsi György, az Index.hu Informatikai Rt. vezérigazgatója 40, Sándor István, a Danubius Rádiót működtető Országos Kereskedelmi Rádió Rt. volt vezérigazgatója pedig 30 százalékos tulajdont szerzett a napokban a 116,29 millió forint alaptőkéjű Index.hu Informatikai Rt.-ben. A fennmaradó 30 százalék a Wallis-csoportnál marad, de egy belső átcsoportosítás révén a cégbirodalom Wallitrade Kft. nevű informatikai szolgáltatásokra szakosodott társaságához kerül. A 2002-ben 324,3 millió forint árbevétel mellett 235 milliós veszteséggel gazdálkodó cég eredményei tavalyra javultak: a bevétel 500 millióra emelkedett, s az rt a nem auditált adatok szerint, adózás és tőketörlesztés előtt 80 millió forint eredményt könyvelhet el. Az Index.hu című internetes hírportált működtető cég új magánszemély tulajdonosai korábban szintén a Wallis-csoport érdekeltségeinél dolgoztak.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Előzetesben marad a VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított férfi

Előzetesben marad a VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított férfi

Csányi: "Ez a győzelem az egyik legnagyobb élményem"

Csányi: "Ez a győzelem az egyik legnagyobb élményem"

Hivatalos fotókon a BMW három új villanyautója – retteghet a Tesla?

Hivatalos fotókon a BMW három új villanyautója – retteghet a Tesla?

Más, mint a többieké, de izgalmas: ilyen lehet a Sharp összehajtható telefonja

Más, mint a többieké, de izgalmas: ilyen lehet a Sharp összehajtható telefonja

Mészárlás Új-Zélandon: előállt egy ötlettel a Microsoft vezére, és lehet, hogy érdemes lenne megfogadni

Mészárlás Új-Zélandon: előállt egy ötlettel a Microsoft vezére, és lehet, hogy érdemes lenne megfogadni

Én is ide születtem

Én is ide születtem