A Hujber Ottó, az MSZP vállalkozói tagozata egykori elnöke érdekeltségébe tartozó Intertraverz Rt.

A Hujber Ottó, az MSZP vállalkozói tagozata egykori elnöke érdekeltségébe tartozó Intertraverz Rt. többségi tulajdonával létrehozták az MMV Magyar Magánvasút Rt.-t. Az 50 millió forint alaptőkéjű cég kisebbségi részvényese a tavaly nyárig a MÁV MTM Mélyépítő, Tervező és Magasépítő Rt. vezérigazgatójaként dolgozó, egyik érdekeltsége révén korábban római-parti ingatlanbefektetőként is ismert (HVG, 2000. november 4.) Kosik János résztulajdonában álló Cronus Kft. Az új cég vezérigazgatója a MÁV Rt. egykori első embere, Kukely Márton lett, aki a HVG-nek egyelőre csak annyit árult el, cégük belföldi vasúti szállítással foglalkozik majd, tevékenységüket az állami engedélyek megszerzése után, vélhetően a nyár végén kezdik. Hujber és Kukely régi ismerősök: a kilencvenes évek közepén együtt dolgoztak annak a MÁV Nosztalgia Kft.-nek a felügyelőbizottságában, amely jelenleg is az állami MÁV Rt., illetve az Intertraverz Rt. résztulajdonában áll.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A nap videója: Két magyar mentős nagyon ráérzett a karácsonyi hangulatra

A nap videója: Két magyar mentős nagyon ráérzett a karácsonyi hangulatra

Átvilágítják a milliárdos adósságot felhalmozó szemétszállító céget

Átvilágítják a milliárdos adósságot felhalmozó szemétszállító céget

Lyukasztott kijelzős mobilt villantott a Honor – képek

Lyukasztott kijelzős mobilt villantott a Honor – képek

Gomez duplával mattolta Dárdaiékat

Gomez duplával mattolta Dárdaiékat

Egy rendőri agresszió anatómiája: bevitték, megfélemlítették, pedig ott sem volt

Egy rendőri agresszió anatómiája: bevitték, megfélemlítették, pedig ott sem volt

Halálos baleset történt Kerekegyházánál

Halálos baleset történt Kerekegyházánál