Eladta a 208,3 millió forint jegyzett tőkéjű Parád Kristály Manufaktúra Rt.

Eladta a 208,3 millió forint jegyzett tőkéjű Parád Kristály Manufaktúra Rt.-ben (PKM) megmaradt 39,88 százalékos részvénycsomagját a Wallis Befektetési, Gazdasági Tanácsadó és Vagyonkezelő Rt. A Wallis 1997-ben szerezte meg az üveggyár részvényeinek 92 százalékát, amiből 2003 tavaszán 56 százalékot névérték alatt adott el Nagy Imrének, a cég vezérigazgatójának (HVG, 2003. december 20.). A mostani részvénycsomagot ugyancsak mélyen a névérték alatt értékesítették a 3 millió forint törzs- és 3,4 millió forint saját tőkéjű, családi vállalkozásban lévő Expert 89 Környezetvédelmi, Vállalkozásfejlesztési Kft.-nek. Az Expert ügyvezető igazgatója, Hajdú László szerint bíznak a PKM Rt. talpra állításában, de ezzel párhuzamosan tőkeerős szakmai vagy pénzügyi befektetőt is keresnek, amelynek Nagy Imrével közösen akár az üveggyár többségi részesedését is eladnák. A PKM Rt. 1,3 milliárd forint árbevétel mellett 90 millió forint veszteséggel zárta a 2002-es évet, míg tavaly 1,2 milliárd forint árbevételt és 120 millió forint veszteséget produkált. Ez utóbbit Nagy Imre a dollár gyengülésével magyarázta a HVG-nek, miután a cég termékeinek 95 százalékát az USA-ban értékesítik. A társaság jelenleg napi finanszírozási problémákkal küzd, ezért a vezérigazgató szerint a két év alatt 620-ról 430-ra apadt dolgozói létszám további csökkentése várható.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A nap kérdése: Mennyit autózhatnánk a leghosszabb repülőjárat üzemanyagából?

A nap kérdése: Mennyit autózhatnánk a leghosszabb repülőjárat üzemanyagából?

Rossz hír jött az Antarktiszról: az eddig stabil pontokon is olvadni kezdett a jég

Rossz hír jött az Antarktiszról: az eddig stabil pontokon is olvadni kezdett a jég

Christian Bale: Trump azt hitte, én vagyok Bruce Wayne

Christian Bale: Trump azt hitte, én vagyok Bruce Wayne

Fölényes győzelemmel világbajnok Hosszú Katinka

Fölényes győzelemmel világbajnok Hosszú Katinka

Három kávézót is nyit a Starbucks, ebből az egyiket vidéken

Három kávézót is nyit a Starbucks, ebből az egyiket vidéken

Titokzatos nevet jegyeztetett be a Samsung, így hívhatják a jövő mobiljait

Titokzatos nevet jegyeztetett be a Samsung, így hívhatják a jövő mobiljait