A Csabaholding Szolgáltató Kft. számolja fel a Parmalat Hungária Tejipari Rt. szlovákiai leánycégét, a Mliekotej s.r.o.

A Csabaholding Szolgáltató Kft. számolja fel a Parmalat Hungária Tejipari Rt. szlovákiai leánycégét, a Mliekotej s.r.o.-t - döntött a Fővárosi Bíróság. Magyarország EU-csatlakozása óta ez az első eset, hogy egy másik uniós állambeli vállalkozás felszámolásáról a magyar törvények alapján határoztak. Az EU-szabályok szerint ezt akkor lehet megtenni, ha a másik állambeli, fizetésképtelen céget a felszámolásról döntő bíróság országából irányították. Az olasz tulajdonosi hátterű, székesfehérvári központú Parmalat 2000-ben alapította a pozsonyi céget (eredetileg Parmalat SK néven) azért, hogy azon keresztül forgalmazza saját termékeit Szlovákiában. A felszámolást is a magyar Parmalat kezdeményezte idén júniusban, miután a Mliekotej több mint 60 napja 2,9 millió szlovák koronával tartozott az olasz Parmalat Spa.-nak, 2,3 millióval a magyar - ugyancsak felszámolás alatt álló - Parmalatnak, 18,5 millióval pedig egy banknak. A cég tavaly 354 ezer koronás veszteséget halmozott fel, s a tevékenysége továbbra is veszteséges lenne, így a tartozásait nem tudná megfizetni.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Egy alkalmazottja sincs a cégnek, amely 122 millióért szállít érmeket az MLSZ-nek

Egy alkalmazottja sincs a cégnek, amely 122 millióért szállít érmeket az MLSZ-nek

SpaceX-rekord, Fortnite, Harry herceg esküvője – ezek voltak a legnézettebb videók a YouTube-on

SpaceX-rekord, Fortnite, Harry herceg esküvője – ezek voltak a legnézettebb videók a YouTube-on

Elfogadták az ENSZ globális migrációs megállapodását

Elfogadták az ENSZ globális migrációs megállapodását

Miért távozott a PDSZ a Ligából?

Miért távozott a PDSZ a Ligából?

Oroszországban, mivel mással oltanának egy kocsit, mint hógolyókkal – videó

Oroszországban, mivel mással oltanának egy kocsit, mint hógolyókkal – videó

Ha hegyet nem is, de sípályát hoztak Szegedre

Ha hegyet nem is, de sípályát hoztak Szegedre