A Fővárosi Ítélőtábla - helyt adva az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.

A Fővárosi Ítélőtábla - helyt adva az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) fellebbezésének - megszüntette a Magyar Fórum Kiadói Kft. (MF) ellen a cégbíróságon indult törlési eljárást, és a kft működése törvényességének felülvizsgálatára utasította a Fővárosi Bíróságot. A Csurka István MIÉP-elnök, illetve a Fórum Alapítvány tulajdonában lévő, mindmáig 1 millió forint törzstőkéjű MF-fel a kilencvenes évek vége óta pereskedik a tőle kamatok nélkül 83 millió forintot követelő ÁPV Rt., amelynek jogelődje a privatizációt népszerűsítő rajzfilm készítésével bízta meg a kft-t, de az alkotás nem készült el. Eközben a - ma már gyakorlatilag vagyontalan - cég az egykori Blaha Lujza téri sajtópalotában lévő székhelyén fellelhetetlenné vált a cégbíróság számára (HVG, 2001. január 20.), amely így a törlés mellett döntött. Ezt a határozatot támadta meg az ÁPV Rt., attól tartva, hogy a kft megszüntetése után végképp lemondhat követeléséről.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Zsóri Dániel ollózása az év gólja lehet a FIFA-nál

Zsóri Dániel ollózása az év gólja lehet a FIFA-nál

Négy autóval ütközött egy medve Romániában

Négy autóval ütközött egy medve Romániában

Először szállíthatják haza dzsihadisták német állampolgárságú gyerekeit

Először szállíthatják haza dzsihadisták német állampolgárságú gyerekeit

Meghalt Roger nyúl megalkotója, Richard Williams

Meghalt Roger nyúl megalkotója, Richard Williams

Rendőrök kellett megvédjék a balotaszállási kutyakínzót a bosszúállóktól

Rendőrök kellett megvédjék a balotaszállási kutyakínzót a bosszúállóktól

Felgyújtották Patkó Bandi 300 száz éves, legendás fáját

Felgyújtották Patkó Bandi 300 száz éves, legendás fáját