A Délhús felvásárolná a Picket.

Utolsó frissítés:

A Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója kezében lévő Délhús Rt. a Pick Rt.

A Csányi Sándor, az OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatója kezében lévő Délhús Rt. a Pick Rt. 31,21 százaléknyi tulajdonosaként múlt pénteken 1046 forintos vételi ajánlatot tett az ezer forint névértékű Pick-részvények többi tulajdonosának. Két magánszemély, Brazsák József élelmiszermérnök és a magyar cégadatokban John I. Charody néven szereplő Csarodai János ausztrál-magyar üzletember egyaránt 31,88-31,88 százaléknyi gazda. Mivel utóbbi Csányi jó barátja, egyebek mellett a bankár által a múlt héten elindított Csányi Alapítvány (HVG, 2005. június 11.) kuratóriumi tagja, illetve a Csányi által alelnökölt Mol Rt. felügyelőbizottsági tagja, nagy valószínűséggel a felvásárlási akció sikeres lesz, azaz a Délhús többségbe kerül a szalámigyárban. A Délhús felvásárlási árajánlata még feleakkora sincs, mint amekkora a Pick 2004. végi 7,9 milliárd forintos saját tőkéjéből következne, amit a Délhúsnál azzal magyaráznak, hogy a tavalyi évet a szegedi cég 6,4 milliárd forintos veszteséggel zárta, 42,1 milliárdos nettó árbevétel mellett. A Pickre 2001-ben az Arago Befektetési Holding Rt. 3770 forinton tett nyilvános vételi ajánlatot.