Fő tulajdonosába, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök cégébe, az Altus Rt.

Fő tulajdonosába, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök cégébe, az Altus Rt.-be olvad az Aldo Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft. A társaság - amely Szenzor Kft.-ként jött létre 1989-ben - 1993-ban vette fel mai nevét. Két évvel később ennek segítségével szerezte meg az Altus a Miniszterelnöki Hivataltól a fővárosi Szalay utca 4. szám alatti állami ingatlan egy részét, amelyet aztán bérbe adott a hivatal egyik cégének. Ez ügyben per is folyik. A június 7-én kezdődött eljárásban a Legfőbb Ügyészség a bérleti szerződés semmisségének kimondását kéri, mondván, az színlelt, s feltűnően előnytelen volt az állami cég számára. A beolvadó Aldo jegyzett tőkéje 33 millió, saját tőkéje viszont csak 6,1 millió forint. A saját tőke apadása folyamatos volt a kft-nél (HVG, 2004. november 24.), 2004 végén például még 11,5 milliót könyvelhettek el, az után, hogy a mérleg 16 millió forintos veszteséget mutatott. Az Altus - amely osztalékfizetés révén Gyurcsány fő jövedelemforrása - a beolvadás után is megtartja 750 milliós jegyzett tőkéjét, saját tőkéje viszont 1,07 milliárdról 972 millió forintra csökken.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A nőknek igazuk van, amikor a hideg irodákra panaszkodnak

A nőknek igazuk van, amikor a hideg irodákra panaszkodnak

Ostobának nevezte ibizai kijelentéseit Heinz-Christian Strache

Ostobának nevezte ibizai kijelentéseit Heinz-Christian Strache

Megtalálták az újpesti autókereskedő holttestét

Megtalálták az újpesti autókereskedő holttestét

69 vádlottja van az autósportban feltárt 11 milliárdos csalási ügynek

69 vádlottja van az autósportban feltárt 11 milliárdos csalási ügynek

Az volt az utolsó kívánsága, hogy az egészséges kutyáját temessék mellé, így elaltatták az állatot

Az volt az utolsó kívánsága, hogy az egészséges kutyáját temessék mellé, így elaltatták az állatot

Nagycsaládos kedvezménnyel vesz autót? Ezt a matricát kell a szélvédőre ragasztani

Nagycsaládos kedvezménnyel vesz autót? Ezt a matricát kell a szélvédőre ragasztani