A Gazdasági Versenyhivatal hozzájárult, hogy a Magyar Telekom Nyrt.

A Gazdasági Versenyhivatal hozzájárult, hogy a Magyar Telekom Nyrt. 9,67 milliárd forintért megvásárolja az informatikai szolgáltatási piacon tevékenykedő KFKI-csoportot, amely a KFKI-LNX Hálózatintegrációs Zrt. mellett a KFKI ISYS Kft.-t, valamint az IQSYS Informatikai Zrt.-t foglalja magában. Bár a versenytanács megállapította, hogy a két cégcsoport együttes részesedése két szegmensben is - a hálózatintegráció és desktop outsourcing, valamint az alkalmazás, testreszabás és tanácsadás területén - meghaladja a 20 százalékot, amely mellett már nem zárható ki a gazdasági erőfölény létrejötte, a tranzakció jóváhagyását azzal indokolta, hogy az együttes részesedések alig lépik túl a 20 százalékot, és nem érik el a 30 százalékot, az említett piacokon pedig több nagy vállalkozás is jelen van. A Magyar Telekom 2006. június 16-án írt alá szerződést a tavalyi évet 17 milliárd forintos árbevétel mellett mintegy 1,5 milliárd forintos nyereséggel záró KFKI-LNX Zrt. 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról (HVG, 2006. június 24.). A bekebelezett cég egyébként 2003-ban csatlakozott a tőzsdeképes cégek klubjához, és 2006 őszére tervezte a tőzsdére lépést, 4-5 milliárd forint friss tőkét hozó részvénykibocsátással.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Több külföldi híresség is kifejezte aggodalmát az erdőtüzek miatt

Több külföldi híresség is kifejezte aggodalmát az erdőtüzek miatt

Ezer Siri-felvételt hallgattak műszakonként, ezért az utcára kerültek

Ezer Siri-felvételt hallgattak műszakonként, ezért az utcára kerültek

A szakszervezet felmérése szerint a tűzoltók háromnegyede fontolgatja a pálya elhagyását

A szakszervezet felmérése szerint a tűzoltók háromnegyede fontolgatja a pálya elhagyását

Egy részeg férfi megvert egy gyereket, mert kicsúfolta

Egy részeg férfi megvert egy gyereket, mert kicsúfolta

Boris Johnson: Az utolsó pillanatig bizonytalan, mi lesz a Brexittel

Boris Johnson: Az utolsó pillanatig bizonytalan, mi lesz a Brexittel

Nőként ment nagyot egy férfiuralta iparban, most a Disney és az Apple ellen indul

Nőként ment nagyot egy férfiuralta iparban, most a Disney és az Apple ellen indul