szerző:
HVG

Megkapta 5,5 milliárd forint hiteléhez az állami garanciát, így megvásárolhatja a felszámolás alatt álló Pápai Hús Zrt.

Megkapta 5,5 milliárd forint hiteléhez az állami garanciát, így megvásárolhatja a felszámolás alatt álló Pápai Hús Zrt. vagyonát a cég középvezetői, a környékbeli sertéstenyésztők, a Kovács Zoltán (képünkön) Fidesz-képviselő vezette pápai önkormányzat és a Pápai Víz- és Csatornamű Zrt. által októberben alapított Pápai Hús 1913 Kft. Az 5 milliárd forintos tartozást felhalmozott, az idei évet várhatóan 600–800 millió forintos veszteséggel záró húsipari cég ingatlanai, márkanevei, gépjárműparkja, húsboltjai, készletei és sertésállománya kerülnek a vevő tulajdonába (HVG, 2008. november 22.). A 15 éves futamidejű hitelt két év türelmi idővel folyósítja a Magyar Fejlesztési Bank, kamatát a mindenkori budapesti bankközi kamatláb fölött 3 százalékponttal állapították meg. A hitelből a vevő a vagyon megvásárlásán felül 1,1 milliárd forintot fordíthat a működtetés beindítására és az ezzel kapcsolatos fejlesztésekre, 800 millió forintot pedig forgóeszközök, illetve a távlati fejlesztések elindításának finanszírozására.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Jogsija nem volt, de azért lopott autóval ment a helyi gyógyszertárba

Jogsija nem volt, de azért lopott autóval ment a helyi gyógyszertárba

Kokárdás ’48-as cipőben lőtte első gólját az osztrák ligában Szoboszlai

Kokárdás ’48-as cipőben lőtte első gólját az osztrák ligában Szoboszlai

Hivatalos: jön a Kia Ceed Crossover

Hivatalos: jön a Kia Ceed Crossover

Úgy írták át 70 ezer ember életét, hogy az utolsó pillanatig ők sem értették, mi történik

Úgy írták át 70 ezer ember életét, hogy az utolsó pillanatig ők sem értették, mi történik

Amerikai válasz az 5-ös BMW-re és az E-osztályos Mercire, itt a legújabb Cadillac

Amerikai válasz az 5-ös BMW-re és az E-osztályos Mercire, itt a legújabb Cadillac

EBESZ: A magyar választás retorikája megfélemlítő

EBESZ: A magyar választás retorikája megfélemlítő