szerző:
HVG

Szeptember végével távozott a Miniszterelnöki Hivatalból és saját céget alapított Winkler Gyula, aki Bajnai Gordon...

Szeptember végével távozott a Miniszterelnöki Hivatalból és saját céget alapított Winkler Gyula, aki Bajnai Gordon kormányfő tanácsadója volt, s a kancellárián a válságkezelés regionális szinten jelentkező feladataihoz nyújtott tanácsokat. Winkler egyúttal a vállalkozások számára uniós forrásokat közvetítő Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatói posztjáról is leköszönt. A HVG kérdésére a MAG-nál csak annyit közöltek: közös megegyezéssel váltak el egymástól. A korábban az egykor Bajnai által vezetett Wallis Befektetési, Gazdasági Tanácsadó és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettesi, előtte a BÁV Zrt. vezérigazgatói posztját betöltött Winkler a versenyszférában folytatja pályafutását. A cégbíróságon lapzártánkkor bejegyzés alatt áll az Energetikai és Ipari Befektetések Zrt. nevű társaság, amelyet egyedüli részvényesként, 5 millió forint alaptőkével hozott létre. „Az EIB tanácsadással foglalkozik majd” – mondta a HVG-nek Winkler, valószínűleg a környezetgazdasággal, hulladékgazdálkodással, megújuló energiával összefüggő területeken.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Donald Trump kinézte magának Grönlandot

Donald Trump kinézte magának Grönlandot

Csak így történhetett a vasfüggöny átvágása - drMáriás megmutatja

Csak így történhetett a vasfüggöny átvágása - drMáriás megmutatja

Orvosszakértői jelentés: Epstein felakasztotta magát

Orvosszakértői jelentés: Epstein felakasztotta magát

Horn Gábor: Lábhoz

Horn Gábor: Lábhoz

Kínának teljesen át kell szabnia a csodafegyverét?

Kínának teljesen át kell szabnia a csodafegyverét?

E-cigaretta miatt kerülhettek kórházba ötvenen Amerikában

E-cigaretta miatt kerülhettek kórházba ötvenen Amerikában