Az utóbbi években az a sajátos helyzet állt elő, hogy a magukat - elvben - hagyományosan "fiskális konzervatív"-nak...

Az utóbbi években az a sajátos helyzet állt elő, hogy a magukat - elvben - hagyományosan "fiskális konzervatív"-nak minősítő republikánusok kormányai vadul eladósítják az országot, míg az "adóztass és költekezz" tétel híveinek tartott demokraták éppen a költségvetés kiegyensúlyozásának jelszavával kampányolnak. Bush az utóbbi két évben egyszerre mérsékelte az adókat és növelte a kiadásokat - főleg a katonaiakat, a farmerek támogatását és a gyógyszerár-támogatásokat (HVG, 2004. január 10.). Az utóbbiról egyébként a múlt héten még az is kiderült, hogy a kormány rosszul kalkulált, és a kongresszussal decemberben elfogadtatott törvény alapján nem 400, hanem 534 milliárd dollárt kell az adófizetők pénzéből a gyógyszerár-támogatásra fordítani a következő 10 évben.

A féktelen költekezést nemcsak a demokraták ellenzik, hanem például a politikailag radikálisan konzervatív, gazdaságilag radikálisan szabadpiacpárti Cato intézet is. Chris Edwards gazdasági szakértő a HVG kérdésére kifejezetten "tisztességtelennek" minősítette, hogy Bush "a következő generációkra rak terheket" a szövetségi kormány eladósításával. Edward Kennedy szenátor Bush 2005-ös tervét "a modern idők leginkább család-, munkás-, egészség- és oktatásellenes költségvetésének" minősítette. A kritikusok mindazonáltal különösen a kisebb, de nyilvánvalóan politikai célú osztogatásokat veszik célba. Mint például liberális oldalról azt a másfél milliárd dollárt, amit a kormány a házasság intézményének propagálására kíván fordítani, kielégítendő az azonos neműek életközösségét, sőt esetleg egybekelését is lehetővé tevő legutóbbi bírói döntéseken felháborodott konzervatív választókat. Vagy konzervatív oldalról azt a 18 millió dollárt, amivel a Nemzeti Művészeti Alap támogatását növelné jövőre a kormány - mint azt a múlt héten a First Lady, Laura Bush urát megelőzve bejelentette -, ezúttal a közismerten liberális, zömmel a demokratákra szavazó művészvilág kegyeit keresve.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Fókuszban

Költsd a tőkét, ne siránkozz!

A dollár látványos gyöngülése kerülhet a hét vezető ipari ország floridai pénzügyi tanácskozásának középpontjába, ahol három eltérő érdeket kell összehangolniuk a résztvevőknek. Az export növekedésétől politikai hozadékot remélő Bush-kormány csöndesen tűri az árfolyam süllyedését, Ázsia saját versenyképességének megőrzése érdekében kapálózik ellene, az Európai Unió pedig attól tart, hogy az euró erősödése révén vele fizettetik meg az amerikai konjunktúra helyrebillentésének cechjét.

Brüsszel figyelmeztet: a letelepedési kötvények veszélyesek

Brüsszel figyelmeztet: a letelepedési kötvények veszélyesek

Ledobták az árbombát: 20-120 ezerrel olcsóbb a Huawei-nagyágyúknál a Honor új telefonja

Ledobták az árbombát: 20-120 ezerrel olcsóbb a Huawei-nagyágyúknál a Honor új telefonja

Gázolt a 3-as metró a Nyugatinál

Gázolt a 3-as metró a Nyugatinál

Nagy változás jön a YouTube-videóknál, könnyebb lesz a lejátszás

Nagy változás jön a YouTube-videóknál, könnyebb lesz a lejátszás

May sem szeretné a Brexit elhalasztását, pedig nincs megoldás az ír határ ellenőrzésére

May sem szeretné a Brexit elhalasztását, pedig nincs megoldás az ír határ ellenőrzésére

Baleset érte, halálra fagyott a bikinis túrázó

Baleset érte, halálra fagyott a bikinis túrázó