"Szánalmasan és kétségbeejtően alacsonynak" minősítette hétfőn David Harley, az EP elnöki szóvivője azt a 26...

"Szánalmasan és kétségbeejtően alacsonynak" minősítette hétfőn David Harley, az EP elnöki szóvivője azt a 26 százalékos átlagos részvételi arányt, amit az EU 10 új tagországa mutatott fel a múlt hét végi - történelmük során az első - európai parlamenti választásokon. A minden idők legalacsonyabb részvételű EP-választása után már senki sem tagadja az éleződő ellentmondást az európai képviselőház fogyatkozó legitimitása és növekvő hatalma között (lásd Házirend című írásunkat). Az sem igazán használ Európa "imázsának", hogy a július 20-ai alakuló ülés másnapján egy meggyengült legitimitású testület adja áldását az EU legbefolyásosabb politikusának, az Európai Bizottság (EB) elnökének kinevezésére, akinek személyére az európai kormányfők vert serege tesz javaslatot az e hét csütörtöki-pénteki - az uniós alkotmányozást is lezárni hivatott - csúcstalálkozón.

Az új EP eme első fontos aktusa már e héten arra készteti a mandátumot nyert pártokat, hogy lázas frakciószervezésbe, szövetségépítésbe és személyi alkukba kezdjenek, hiszen mind a parlamenti házelnöknek, mind az EB elnökének megválasztása a testület abszolút többségének szavazatát igényli, a minimum 367 igenlő voksot viszont még az ezúttal is legtöbb, 275 helyet szerzett Európai Néppárt (EPP) sem képes egymagában produkálni. Graham Watson liberálisfrakció-vezető ráadásul arra számít, hogy a július 5-ei frakcióalakítási határidőig a brit és cseh euroszkeptikusokkal felhígított Néppártból több föderalista szemléletű olasz és francia frakciótag átül hozzájuk, apasztva az EPP relatív többségét. Eddig ugyan a néppártiak váltig ragaszkodtak ahhoz, hogy Romano Prodi utóda, a még nem ratifikált EU-alkotmány előírását megelőlegezve, az EP-választásokon a legjobban szereplő pártcsaládból kerüljön ki, de kérdéses, hogy ebben az erőtérben végül is rászánja-e magát jelöltjének nyílt megnevezésére csütörtöki csúcselőkészítő brüsszeli konferenciáján a csupán tíz hatalmon lévő kormányfőt felvonultató EPP.

Az EP politikai irányát az utóbbi időben az európai integráció eszméje mellett elkötelezett, a mandátumok több mint kétharmadát birtokló három legnagyobb pártcsalád szabta meg, s nem sok tér jutott a szélsőségeknek. A mostani választáson azonban a liberális pártokéval azonos számú, összesen 9 százaléknyi helyhez jutott több, az euroszkepticizmus különféle fokozatait mutató, a szélsőbal, illetve a szélsőjobb felé hajló párt is. Számottevő politikai tényezővé azonban ez a rendkívül heterogén társulat csak akkor válhat, ha képes lesz az önálló frakcióalakításra, ami a következő terminusban legalább 16 EP-képviselőt követel meg minimum 5 tagországból. Az EP belső pénzügyi támogatási rendszere, a vezető bizottsági posztok és a felszólalási idő elosztásának szisztémája erősen ösztönöz a frakcióalakításra, a szélsőséges pártok - mint például a belga Vlaams Blok, a francia Front National, az olasz Északi Liga, az osztrák FPÖ - képviselői eddig mégis függetlenekként ücsörögtek a strasbourgi képviselőházban. Pontosabban nem is igen ücsörögtek, a statisztikák szerint ugyanis az efféle politikusokat csak a "bejutásig" érdekli az EP, egyébként rendkívül passzívak, az üléseken, szavazásokon a legritkábban vesznek részt. A Nagy-Britanniát az EU-ból kiléptetni tervező, most számottevő győzelmet elért Robert Kilroy-Silk, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja vezetője például egyenesen azzal az ígérettel toborozta híveit, hogy a lehető legkevesebb időt fogja Brüsszelben tölteni. Elemzők arra számítanak, hogy ezek a mostani választás előtt soha egyetlen pártcsaládhoz sem csatlakozott figurák saját ideológiájuk áldozataként a jövőben sem lesznek képesek jelentősebb fajsúlyú, közös platformon álló tömörülés kialakítására.

KOCSIS GYÖRGYI / BRÜSSZEL

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Fókuszban

Pofonok völgye

Az Európai Unió államainak elsöprő többségéhez hasonlóan itthon is az ellenzék győzött az európai parlamenti választásokon. A Fidesz-MPSZ sikere komoly figyelmeztetés a koalíciónak, egy országgyűlési választáson ilyen arányú győzelemmel valósággal taroltak volna a fiataldemokraták.

"A bíróknak sem jó üzenet, ha a jogszabályokat épp a bíróságon szegik meg"

"A bíróknak sem jó üzenet, ha a jogszabályokat épp a bíróságon szegik meg"

Gyertyafény helyett már mobilok világítják meg az arcunkat télen

Gyertyafény helyett már mobilok világítják meg az arcunkat télen

Csináltak egy "temetőt", amitől a Google lehet a legszomorúbb

Csináltak egy "temetőt", amitől a Google lehet a legszomorúbb

Videó: A rendőrök lefogtak egy tüntetőt az Alkotmány utcában

Videó: A rendőrök lefogtak egy tüntetőt az Alkotmány utcában

Kilenc év börtönt kapott a férfi, aki a mellette alvó nő nadrágjába dugta a kezét

Kilenc év börtönt kapott a férfi, aki a mellette alvó nő nadrágjába dugta a kezét

Átvilágítják a milliárdos adósságot felhalmozó szemétszállító céget

Átvilágítják a milliárdos adósságot felhalmozó szemétszállító céget