Gyurcsány Ferenc földcsuszamlásszerű győzelme az MSZP rendkívüli kongresszusán mindenképpen újfajta politizálás képét vetíti előre a szocialista pártban, s így a kormányban is. A távozó miniszterelnök viszont nem adta meg a sanszot a koalíciós pártoknak, hogy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal mozdítsák el őt, hanem a 24. órában maga mondott le hivataláról.

Szeretlek titeket! - kiáltotta felemelt karokkal Medgyessy Péter 2001 júniusában az MSZP miniszterelnök-jelölő kongresszusának ujjongó résztvevői felé, majd a következő mozdulattal ugyane karokkal átölelte és magához húzta feleségét, jelezvén, honnan merít támogatást a szükséges pillanatban az effajta érzelmi kitörésekhez. A jelenet nemcsak az elhangzottak okán volt szokatlan a szocialisták táborában, de azért is, mert 1994, az első hasonló kormányfőjelölés óta még egyszer sem fordult elő, hogy ilyen helyzetben akár Horn Gyula, akár - pártelnökké választásakor - Kovács László családi körben jelent volna meg a kongresszus színe előtt.

Nem szeretünk már téged, Péter - kis túlzással így is össze lehet foglalni annak az egy hétnek a történéseit, amely az augusztus 18-ai sikertelen kormányátalakítási kísérlet és a 25-ei rendkívüli miniszterelnök-jelölő kongresszus között az MSZP-ben eltelt (lásd A krízis napjai című írásunkat). Mert bár az utódlás mikéntjéről és az utód személyéről a vélemények korántsem voltak egységesek, azzal az abszurd ötlettel ezen egy hét alatt senki sem állt elő, hogy mégiscsak a hivatalban lévő miniszterelnökkel kéne folytatnia az MSZP-nek a kormányzást a ciklus második felében. Éppen ellenkezőleg. A szabaddemokraták bekeményítése a nekik sem irányában, sem a szóba került személyeket illetően nem tetsző Medgyessy-terv nyilvánosságra hozatala után nagyon is kapóra jött mindazoknak, akik már hosszabb ideje a Medgyessytől való szabadulás lehetőségeit mérlegelték a szocialistáknál.

A történet kezdete majd fél évre nyúlik vissza. Medgyessy Péternek az a meglehetősen sajátságos (és a politikustársak közül senkivel meg nem konzultált) ötlete, hogy az európai parlamenti (EP) választásokon ne legyenek - mint a 24 régi, illetve akkor még leendő EU-tagállam mindegyikében - pártlisták, hanem a "nemzet" egységesen küldjön képviselőket Strasbourgba, mintegy az ország felkent követeiként, mindkét koalíciós pártban totális visszatetszést keltett. Egyrészt olyasféle népfrontos emlékeket idézett fel, amelyekről mindenki azt hitte, hogy a politikai elit már megszabadult tőlük ebben az országban, másrészt azt a fajta gyengeséget látszott elárulni, hogy a kormányfő nem bízik sem magában, sem az MSZP-SZDSZ koalícióban, és attól tartva, hogy önmagától nem lesz képes legalább döntetlen körüli eredményt kicsikarni, ezért a partit, mielőtt még a figurákat a táblára helyezték volna, eleve remire adja.

A június 13-ai EP-választás eredményének - különösen annak, hogy a Fidesz-MPSZ-nek 400 ezerrel több szavazót sikerült mozgósítania, mint az MSZP-nek - megítélése ezek után egyszerű szemantikai kérdéssé is válhatott volna. Medgyessy visszamenőleg igazolva látta elképzelését, hogy lám, jobb lett volna az "együtt menetelés" az EP-be, mint a vereség. A szocialista vezetés viszont annak örült, hogy a párt nem bukott akkorát, mint bármelyik kormánytényező a környező EU-országokban. Igazán jól mégis a szabaddemokraták érezhették magukat a koalíciós fiaskó dacára: a várt egy mandátum helyett kettőt szereztek, ami a parlamenti matematika nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy az EP-ben kétszer olyan erős pozícióba kerültek az MSZP-hez képest, mint amilyenben idehaza vannak az Országgyűlésben a 2002-es választások óta.

Az SZDSZ "öntudatra ébredése" azután a két koalíciós párt júliusi egyezkedései során volt megfigyelhető, amit a jövő évi költségvetés és annak alapvető eszköze - az adórendszer átalakítása - körül folytattak (egyes, az ügyeket közelebbről ismerő személyek szerint augusztus 17-én kedden reggelre már meg is született a megállapodás). Csakhogy mire eljutottak volna odáig, hogy elképzeléseiknek, az általuk képviselt prioritásoknak érvényt szerezzenek, a szabaddemokratákat totálisan beárnyékolta a Demszky- meg a Wekler-ügy (HVG, 2004. augusztus 7.). Az alkupozíció tehát a döntő pillanatban meggyengült, az SZDSZ-t "falhoz állították", és nem maradt más választása, mint hogy támadásba lendüljön. Ezekben az olimpiai napokban mindenki láthatta-hallhatta, hogy mik a vívás szabályai a sportban, és hogy az, aki védekezik, csak úgy érhet el tust, ha előbb hárít, majd maga veszi át a kezdeményezést. Úgy tűnik, néhány szabaddemokrata politikus nagyon is megtanulta a rendet, és az első adandó alkalommal élt is vele.

Ezt a lehetőséget azonban minden kétséget kizáróan maga a kormányfő kínálta fel nekik. Medgyessy, aki - vasárnap esti tévéinterjújában - számos egyéb terve mellett azt is kilátásba helyezte, hogy talán tollat ragad, és megírja az elmúlt két év történetét, visszaemlékezéseiben bőven ki kell hogy térjen arra: milyen sugallatra állt elő azzal a mindenkit elképesztő kormányátalakítási programmal, amellyel augusztus 18-án szerdán délután mondhatni teljes szabad felületet nyitott az őt támadni akaróknak. A jelekből ítélve mindenféle koncepciót nélkülöző javaslatai (Szekeres Imre, Baráth Etele, Veres János miniszteri pozícióba juttatása, Gyurcsány Ferenc menesztése egy meglehetősen megalázó és nevetséges "állásajánlat" kíséretében, továbbá Csillag István eltávolítása a kormányból, jóllehet korábban még a novembertől megüresedő külügyi tárcát is felajánlotta neki) már a szocialista frakcióban sem arattak osztatlan tetszést, az SZDSZ-t pedig azonnal a pástra és ott is támadóállásba szólították. Márpedig velünk ez nem megy - mondta meg Kuncze Gábor egyszerre Medgyessynek és az MSZP képviselőcsoportjának (a történet természetesen egy pillanatig sem a gazdasági miniszter személyéről, hanem a kormányfő akarnokságáról, ellentmondást nem tűréséről szólt), amire Kovács László MSZP-elnöknek nem is lehetett más választása, mint amit már aznap este mások értésére adott: a pártnak fontosabb a koalíció fennmaradása, mint a miniszterelnök személye.

Medgyessy, aki a másnap reggeli Népszabadságban még távlatos terveiről értekezett - és akinek távozása olyannyira "nem volt benne a levegőben", hogy az ugyanennek a lapnak két nappal későbbi számában megjelent, az ünnepek miatt nyilván már korábban leadott cikkében Lengyel László politológus valamikor 2005 őszére prognosztizálta a kormányfő lelépését a politika színpadáról -, egyik pillanatról a másikra légüres térben találta magát. Drámai bejelentésének, hogy amennyiben aznap, 19-én estig nem kap bizalmat az SZDSZ-től, egy hét múlva lemond, már nem személyes sorsa, kizárólag az MSZP-ben ezután bekövetkezett események alakulása szempontjából volt jelentősége. Kuncze, mint aki jól végezte dolgát, a hét végén Athénba utazott, miközben a Kovács-Szili Katalin-Lendvai Ildikó trió - egy számára nem túl szélesre hagyott kényszerpályán - mozgásba lendült, Medgyessy pedig sértetten visszavonult, és egészen e hét kedd délutánig elő sem került. Akkor is csak azért, hogy az MSZP vele egyezkedni próbáló vezetőinek értésére adja: az általuk kitalált távozási mód, a konstruktív bizalmatlansági indítvány továbbra sincs ínyére.

A pártonkívüli Medgyessy, aki 1996-ban pénzügyminiszterként, majd 2002-ben miniszterelnökként tulajdonképpen anélkül tért vissza a politikába, hogy valaha is meg lett volna győződve saját homo politicusi mivoltáról, illetve arról, hogy neki igazából az országlásban lennének ambíciói (ugyanúgy, mint mondjuk Orbán Viktornak vagy Gyurcsány Ferencnek), a végén hiúsági kérdést csinált abból, hogy őt - akarata ellenére - oly módon lehet elmozdítani a hivatalából, ami számára dehonesztáló. A dolog már csak azért is tragikomikus, mert az egyébként kiváló pénzügyi szakemberként ismert Medgyessy nem abba bukott bele, hogy egy évvel ezelőtt partner volt a kormány és a jegybank utólag meglehetősen elképesztőnek bizonyult árfolyam-politikai döntésében (HVG, 2003. június 28.), és nem is abba, hogy két egymást követő évben (2002-ben és 2003-ban) is hagyta elszállni a költségvetési hiányt. De még abba sem, hogy hivatalba lépése után alig három héttel felfedték róla, részese volt a pártállami működés titkosszolgálati rendjének (az SZDSZ-ről akár az is feltételezhető, hogy most "törlesztett" két évvel ezelőtti konfúziójáért az emlékezetes D-209-es ügyben), hanem abba, hogy nem volt ereje - de az is lehet, hogy csak türelme - egy kormányzati átszervezést keresztülverni az általa eddig biztos kézzel dirigálni vélt koalíción. És noha a nemzetközi vélemények egyöntetűen megemlékeztek arról, hogy az EU-csatlakozás keresztülvitele végül is az unió legtöbb új tagállamában csak belpolitikai felfordulások árán bizonyult lehetségesnek, Medgyessy vesztét nem valamiféle feloldhatatlan társadalmi-politikai trauma okozta, hanem az, hogy az adott koalíció tényezőiből túlságosan rövid idő alatt túlságosan sokakat sikerült maga ellen fordítania. A "sértetteknek" tulajdonképpen csak az alkalmas pillanatra kellett várniuk ahhoz, hogy haragjukat-nemtetszésüket vagy éppenséggel az övétől eltérő koncepciójukat sikerrel fordítsák ellene.

Medgyessy Péter - aki saját szavai szerint nem engedhette meg, hogy "puccsisták diktáljanak" - végül is úgy döntött: nem várja meg, amíg a 25-ei rendkívüli MSZP-kongresszus megválasztja az új miniszterelnök-jelöltet, hanem elébe megy az eseményeknek. A szavazás kezdetével egy időben írásban benyújtotta - az Országgyűlés elnökének címzett - lemondását Mádl Ferenc köztársasági elnöknek, ily módon az államfő - akinek tisztességében, mint mondta, tökéletesen megbízik - kezébe adva az események további menetének terelését. Mádlnak azonban a történtek fényében aligha lehet más választása, mint hogy a Kiss Péter (166 szavazat) ellenében óriási fölénnyel, 453 szavazattal megválasztott Gyurcsány Ferencet mint a koalíciós pártok közös jelöltjét kérje fel Magyarország 64. miniszterelnökének.

LIPOVECZ IVÁN

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
„Kész átverés show” – Tényleg akkora siker a pedagógus-életpályamodell?

„Kész átverés show” – Tényleg akkora siker a pedagógus-életpályamodell?

Jogerős a strasbourgi tankönyvpiaci bukta, félmilliárdot is fizethet az állam

Jogerős a strasbourgi tankönyvpiaci bukta, félmilliárdot is fizethet az állam

Orbán: Minket nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni

Orbán: Minket nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni

Kipróbáltuk a játékot, ami Trump rémálma is lehetne

Kipróbáltuk a játékot, ami Trump rémálma is lehetne

Világsztárok itthon, és a BFZ a világban: összeállt a Fesztiválzenekar 2019–20-as programja

Világsztárok itthon, és a BFZ a világban: összeállt a Fesztiválzenekar 2019–20-as programja

A CEU várja a Néppárt küldötteit, akik a magyar jogállamiságot vizsgálják

A CEU várja a Néppárt küldötteit, akik a magyar jogállamiságot vizsgálják