Összesen 324 paragrafust és 19 mellékletet tartalmaz a kormány által a parlamentnek szeptember 27-én benyújtott...

Összesen 324 paragrafust és 19 mellékletet tartalmaz a kormány által a parlamentnek szeptember 27-én benyújtott adócsomag, amely 2005-re 28 törvény és egy törvényerejű rendelet módosítását javasolja. Emellett külön törvény rendelkezne a pénzügyi intézmények kamatkülönbözet-adójáról. Az alábbiakban a fontosabb javaslatokat foglaljuk össze.

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ

A korábbi három helyett kétkulcsos lesz az adótábla; 1 millió 500 ezer forint évi jövedelemig 18 százalék, a fölötte lévő összeg után 38 százalék lesz az adó (jelenleg évi 800 ezer és 1,5 millió forint között 26 százalék az adómérték). A minimálbér adómentességét szolgáló adójóváírás jogosultsági jövedelemhatára változatlanul 1 millió 950 ezer forint, havi maximuma pedig 9 ezer forint, ugyanakkor a hasonló célú kiegészítő adójóváírás mértéke nő, így a jövedelem havi 57 ezer forintig lesz adómentes. Összesen legfeljebb 100 ezer forint adókedvezmény (6-6,5 millió forint évi jövedelem között csökkenő mértékben, fölötte egyáltalán nem) érvényesíthető. A 100 ezer forintos keret nem vonatkozik a lakáshitel-törlesztés, a számítógép-vásárlás, a felnőttoktatás díja, az önkéntes pénztári befizetések és a súlyosan fogyatékosok kedvezményére, továbbá a családi adókedvezményre. Az utóbbi évi 12 millió forintos jövedelem fölött fokozatosan elfogy.

Az adómentesen nyújtható támogatás meleg étkeztetés esetén havi 7500 forintra, hideg étkeztetésnél havi 4 ezer forintra nő (6 ezer, illetve 3,5 ezer forintról). A munkáltató által munkavállalója gyermeke számára gyermekenként adható iskolakezdési támogatás 15 ezerről 17 ezer forintra emelkedik. A kifizető által évente legfeljebb háromszor adómentesen adható termék, szolgáltatás, ajándék ezentúl utalványban is nyújtható, alkalmankénti értéke 5 ezer forintról a minimálbér 10 százalékára nő.

Az egyéni vállalkozó a jelenlegi 25 százalék helyett az iparűzési adó 50 százalékát vonhatja le adóalapjából, az 5 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztatók létszámbővítés, a 250 főnél kevesebbet foglalkoztatók szabadalmi, mintaoltalmi költségeik után adóalap-kedvezményben részesülnek. Négymillióról 8 millió forintra, kiskereskedelmi tevékenység esetén 22 millióról 40 millió forintra nő az átalányadózás válaszhatóságának éves bevételi határa.

Húszról 25 százalékra nő a külön adózó jövedelmek adója, például az osztaléké és az ingatlan bérbeadásáé. Tízszázalékos lesz viszont annak az adója, aki önkormányzatnak ad legalább öt évre bérbe szociális célra hasznosított lakást. A tőzsdei ügyletből (beleértve más uniós állam tőzsdéjét is) származó jövedelem adója nulláról 25 százalékra emelkedik, a nyereséget csökkenti az adóévben keletkezett ügyleti veszteség 25 százaléka.

TÁRSASÁGI ADÓ

A jelenlegi 25 százalék helyett az iparűzési adó 50 százalékával lesz csökkenthető az adózás előtti eredmény. A fejlesztési adókedvezmény igénybevételéhez nem lesz szükség létszámbővítésre, beruházási értékhatára pedig 1 milliárdról 100 millió forintra csökken. Kisvállalkozások már 30 fős (hátrányos régióban 15 fős), középvállalkozások 150 (hátrányos régióban 75) fős létszámnövelésnél érvényesíthetnek adókedvezményt. Enyhülnek az EU-tagállamokbeli anya- és leányvállalatok közti osztalékadó-mentesség feltételei: az ehhez szükséges részesedési küszöb 25-ről 20 százalékra csökken.

BANKADÓ

2005-ben és 2006-ban 6 százalékos különadót kell fizetniük a pénzügyi intézményeknek a kamat- és kamat jellegű bevételek, illetve a kamat- és kamat jellegű ráfordítások különbözete után. Nem terheli kamatkülönbözeti adó a szövetkezeti hitelintézetet, ha saját tőkéje nem éri el a 250 millió forintot, és tagjainak nem állapít meg részesedést.

EGYÉB ADÓVÁLTOZÁSOK

A nemzetközi árufuvarozásban és személyszállításban levonható lesz a parkolási és az úthasználati díj áfája. Az egyszerűsített vállalkozói adónál (eva) nem számít bevételnek a vagyontárgyak károsodása, megsemmisülése miatt kapott kártérítés. Az adóhatósági jövedelemigazolásban az evás bevételek is szerepelnek. A cigaretta adóminimuma ezer darabonként 10 380 forintról 11 220 forintra, a finomra vágott dohányé kilogrammonként 3500 forintról 3625 forintra nő.

Megszűnik a márkakereskedők regisztrációsadóelőleg-fizetési kötelezettsége. A regisztrációs adó kiterjed a motorkerékpárokra is (mértékére hengerűrtartalom szerint két változat van, összege 10 ezertől 156 ezer forintig terjed). A személygépkocsi regisztrációs adója az autó műszaki tulajdonságaitól, hengerűrtartalmától, illetve (a beterjesztett változatok elfogadásától függően) közepes kategóriákban 5-5,5 százalékkal, luxuskocsiknál viszont akár 42 százalékkal is nőhet. A helyi adók közül az építmény-, a telek-, a kommunális és az idegenforgalmi adó mértékében az önkormányzatok 50 százalék erejéig eltérhetnek a törvényben rögzített plafontól. Egy-egy fős létszámbővítés 1-1 millió forinttal csökkenti az iparűzési adó alapját.

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS

Járulékkedvezményben részesülnek azok a foglalkoztatók, akik 25 év alattiakat, gyesről, gyetről, ápolási díjról visszatérőket alkalmaznak. A kedvezmény mértéke 9 hónapon keresztül a járulékkötelezettség 50 százaléka, legfeljebb 90 ezer forint havi keresetig. Pályázat útján legalább ilyen mértékű kedvezményben részesülhetnek az 50 év fölötti tartós munkanélkülieket alkalmazók. 2005. november 1-jétől a jelenlegi fejenkénti havi 3450 forintról 1200 forinttal csökken a tételes egészségügyi hozzájárulás.

Az egyéni nyugdíjjárulék alapjának felső határa 5,3 millióról 6 millió forintra nő. Jövőre az idei 54 helyett 55 heti nyugdíjban részesülnek a nyugdíjasok, a havi járandóságra rakódó többletből másfél hetet májusban, másfelet pedig novemberben kapnak meg.

ILLETÉKEK

Értékpapír- és üzletrészöröklés, illetve -ajándék után is kell illetéket fizetni, összege a forgalmi érték 10 százaléka. A 30 millió forintot meg nem haladó forgalmi értékű új lakás árából a teljes összeg helyett csak 15 millió forint illetékmentes. Az 1890 köbcentinél nagyobb hengerűrtartalmú autók és az 500 köbcentinél nagyobb lökettérfogatú motorkerékpárok illetéke az általános köbcentinkénti 15 forint helyett 20 forint lesz. Az államigazgatási eljárás fellebbezési illetékének maximuma 400 ezerről 500 ezer forintra, a házassági bontóperé 10 ezerről 12 ezer forintra, az útlevélé 4 ezerről 6 ezer forintra (10 éves érvényességűnél 6 ezerről 10 ezer forintra), a vállalkozói igazolványé 5 ezerről 10 ezer forintra, a zártkörűen működő részvénytársaság és a kft cégbejegyzési illetéke 80 ezerről 100 ezer forintra nő.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fókuszban

Ugyanaz - másként

Nem vont éles cezúrát a szocialista-liberális kormányzás eddigi és új fejezete között a Gyurcsány Ferenc által jegyzett kormányprogram. Az új kabinet lényegében ugyanazt a reformkerülő, retorikai politizálást folytatná, mint elődje, s amibe az ellenzék próbálja belekényszeríteni.

Nem tud rosszul járni Mészáros Lőrinc informatikai cége

Nem tud rosszul járni Mészáros Lőrinc informatikai cége

Megválasztották az NB I. legjobb játékosát

Megválasztották az NB I. legjobb játékosát

Egy indián törzs tiltakozása miatt hátrált meg a Nike

Egy indián törzs tiltakozása miatt hátrált meg a Nike

Nagy leleplezésre készül a MediaTek: jön az első 5G-s chipjük

Nagy leleplezésre készül a MediaTek: jön az első 5G-s chipjük

Az európai cégek egyharmada ráfázik az amerikai-kínai kereskedelmi háborúra

Az európai cégek egyharmada ráfázik az amerikai-kínai kereskedelmi háborúra

Benkó Sándor nélkül is vihetik tovább a Benkó Dixieland Band nevet a zenésztársai

Benkó Sándor nélkül is vihetik tovább a Benkó Dixieland Band nevet a zenésztársai