A jólét és a szociális biztonság vágyát meglovagoló manőverek uralták a politikai történéseket a mögöttünk hagyott évben. Az aktuális népakarat helyes felmérésén múlt, hogy mikor melyik párt szerzett előnyt az akciókkal, szövetségekkel, árulásokkal, puccsokkal megbolondított permanens versenyben - véli cikkünk politológus szerzője, a New York-i Columbia Egyetem vendégtanára.

Magyarországon 2004 történelmi év volt - de ki emlékszik már rá? Ki emlékszik arra a történelmi pillanatra, amikor hazánk május elsején az Európai Unió tagja lett? Pedig ennek fényében elvileg az év minden más eseménye elhalványul. Ha majd száz év múlva utódaink a történelemkönyveket lapozgatják, azt fogják látni, hogy 2004-et mint országunk történetének egyik jelentős mérföldkövét emlegetik benne.

Ebben az évben teljesült a régi álom: Magyarországot intézményes formában is befogadta a Nyugat, tagja lett a világ egyik legerősebb, leggazdagabb, legbefolyásosabb politikai, gazdasági és kulturális közösségének. Lakosságszámát messze meghaladó arányban szavazhat az EU-ban, és gyakorolhat ezáltal közvetett hatást a világpolitikára.

És mi mégis láncot hordunk? Úgy tűnik, igen. A történelem utólag majd megítéli a politika hosszabb távra szóló sikereit, de a politika természete már csak olyan, hogy a történelem helyett a mindennapi erőviszonyok alakításával foglalkozik. 2004 arra mutatott példát, hogy a "hosszú távú érdekek" nevében fellépő közszereplők rendre vereséget szenvednek a napi megoldásokat hirdető politikusokkal szemben. Ha ez nem lenne általános jelenség, már rég hatalomra került volna a Hosszú Távú Érdekek Pártja, amelynek képzeletbeli miniszterelnöke soha nem hagyná sodortatni magát az események és a nép aktuális szeszélyei által. Alighanem a népakarattal szemben is kizárólag az ország hosszú távú érdekeire koncentrálna. Ám ha tekintetét csakis távoli horizontokra veti, nem lesz alkalma megfelelni választói elvárásainak.

Hiába hozott tehát az elmúlt év történelmi léptékű korszakváltást, a magyar belpolitikát szerencsére mégsem a diktatúrákra jellemző pátoszos magasztosság, hanem a demokráciákban honos ármány, virtus és csalafintaság uralta. 2004-ben egy pillanatig sem unatkoztunk, politikai életünket kalandos gyorsulási versenyek, nyaktörő előzési manőverek jellemezték. Niccolo Machiavellinek, a modern politika tanítómesterének a Budapesten történtek miatt nem volt oka forognia firenzei sírjában: akciók, ellenakciók, szövetségek, árulások és puccsszerű fordulatok jellemezték a magyar politikát.

A jelenlegi négyéves ciklust a permanens kampány logikája irányítja. Míg régebben a győztes pártvezérek bízhattak abban, hogy négy évig nyugodtan kormányoznak, a mostani ciklusban szinte félévente követték egymást a választások, népszavazások, petíciós kampányok. A 2002. tavaszi és őszi országgyűlési, illetve helyhatósági választásokat 2003 áprilisában az EU-csatlakozásról szóló referendum, majd 2004 júniusában az európai parlamenti (EP) választások követték. Az idén tavaszi nemzeti petíciós kampány után jött az őszi - a kórház-privatizáció leállítását és a kettős állampolgárság bevezetését megcélzó -, eredménytelenül végződött népszavazás. A papírforma szerint jövőre már csak a köztársasági elnök és néhány alkotmánybíró megválasztása marad - de azért egy spontán kirobbanó, általános antikapitalista népszavazás sem zárható ki.

A ciklus közepén felerősödött a helykeresés a parlamenti pártokban. Kezdve a kisebbekkel: az MDF-ben a Fidesz-közeli Lakitelek Munkacsoport fáradságot nem ismerve, lankadatlanul küzdött Dávid Ibolya pártelnök megbuktatásáért. A megásott verembe azonban maguk estek bele. Az EP-választásokon megszerzett egyetlen fórumos mandátum megmentette az elnök asszonyt: lehetőséget adott arra, hogy az MDF az "ibistákkal" fusson neki a 2006-os választásoknak. Dávid pirruszi győzelmével olyan régi, kipróbált rendszerváltók léptek le a porondról, mint például a Pilinszky-díjas költő, Lezsák Sándor. Antall József posztumusz győzelmet aratott a lakiteleki sátorverő fölött.

Alig két hónappal az SZDSZ számára két mandátumot - és a pártvezetők szerint "liberális áttörést" - hozó EP-választások után, szűkebb körben, Kuncze Gábor pártelnök bejelentette lemondását. Őt azonban az ügyvivők nem engedték el. A Wekler- és Demszky-ügyben megtépázott párt elnökének előbb még részt kellett vennie Medgyessy Péter miniszterelnök augusztusi megbuktatásában, és csak ez után utazhatott el az athéni olimpiára. A szabad tanácskozások belső ellenzéki vezéralakjai megerősödtek, de a párt irányvonala nem változott. Az SZDSZ politikai fennmaradását elősegítheti, hogy több kérdésben - például a privatizáció védelmében - karakteresen szembeszáll a magyar társadalom egalitárius közhangulatával, így az a kicsiny választói csoport, amely továbbra is a neoliberalizmus híve, természetes módon találhat szószólójára e pártban. Némi meglepetésre 2004-ben a magyar pártok közül épp a szabaddemokraták álltak legközelebb George W. Bush újraválasztott amerikai elnök republikánus víziójához, amely három politikai pilléren nyugszik: társadalmi és kulturális szempontból a karizmatikus vallási közösségekkel ápolt kapcsolaton; külpolitikailag az iraki katonai megszállás helyességébe vetett makacs, militáns idealista hiten; gazdasági és szociális tekintetben pedig az állam jóléti elemeinek gyengítésére irányuló adócsökkentési programon.

A két nagy párt, az MSZP és a Fidesz között egész évben szokatlanul heves rivalizálás, "gyorsulási verseny" zajlott. Az év elején a lakáshitelek átalakításával, az államháztartási hiány bejelentésével, László Csaba pénzügyminiszter leváltásával és utóda, Draskovics Tibor kenyai nyaralásának megszakításával mélypontra zuhant az MSZP népszerűsége. A közvélemény egyre inkább "lúzerkormánynak" kezdte tekinteni a - páratlan mérvű 2002-es béremelések miatt sokáig a legnépszerűbb - Medgyessy-kabinetet. A hanyatlást megállítandó, februári évértékelő parlamenti beszédében Medgyessy szokatlan válaszlépésre szánta magát, amellyel nemcsak az ellenzéket, de a kormánypártokat is sikerült meglepnie. Javaslatot tett a kisebb létszámú parlamentre, a köztársasági elnök közvetlen megválasztására, valamint azt ajánlotta, hogy - a nemzeti egység kifejezéseként - az ellenzék és a kormányoldal állítson közös listát a közelgő EP-választásra.

A közjogi javaslatokat népszerűsítő egyszemélyes miniszterelnöki kampány számos tanulsággal szolgált. Egyrészt sikeres volt, mert újratematizálta a közbeszédet, és utána megkezdődött az MSZP rokonszenvindexének lassú emelkedése. Másrészt világossá vált a miniszterelnök párthátterének hiánya, mert kampányát az SZDSZ ellenzése és az MSZP vonakodó távolságtartása közepette kellett folytatnia. Átmenetileg megfordította a politikai tendenciákat, de azon az áron, hogy népfrontos javaslatával a kormányfő demokratikus politikai elkötelezettségének hitelét tette kockára. A közvetlen, szavazatmaximalizáló kommunikációs szempontok felülírták a korábbi politikai irányvonalat. Néhány kormánypárti képviselő ekkoriban vetette fel először a miniszterelnök eltávolításának lehetőségét. Ekkor fogalmazódott meg a "kerékcsere", majd "karosszériacsere" gondolata Hiller István és Gyurcsány Ferenc köreiben. Ezeket az ötleteket azonban Medgyessy a tavasszal még könnyen semlegesítette.

A politikai közép felé húzódó Fidesz-MPSZ-nek rosszkor jött Medgyessy közjogi kampánya. Ennek gyors leszerelésére született meg a nemzeti petíció gondolata, amely a "munka-otthon-biztonság" baloldali szentháromságával operált. A petícióban hat követelés szerepelt: az otthonteremtési támogatások korábbi rendszerének újraélesztése, a privatizáció leállítása, a gyógyszerárak tartós csökkentése, a kórház-privatizáció megakadályozása, a gazdák érdekeinek költségvetési érvényesítése, és végül kormánygarancia követelése annak érdekében, hogy az éves gázár- és energiaár-emelés mértéke ne haladhassa meg az 5 százalékot. Habár a nemzeti petíció nem népszavazás kikényszerítésére irányult - ezért jogilag nem bírt kötelező erővel -, az összegyűjtött több mint egymillió aláírás hatása megfordította a politikai széljárást. A jóléti vágyakra épülő egalitárius követelések kiütötték a népszerűnek látszó közjogi csomagot. A júniusi EP-választásokon a Fidesz 12 mandátumával szemben az MSZP csak kilencet szerzett. Az első fél évet így - látványos ellenkampányával - egyértelműen a Fidesz nyerte meg.

Habár az MSZP veresége távolról sem volt olyan súlyos, mint számos szociáldemokrata párté Európában - például Németországban és majdnem mindenütt Kelet-Közép-Európában -, a párt vezetői gyorsan léptek, és Kovács László bejelentette, hogy nem indul újra a pártelnöki székért. Medgyessy őt jelölte Balázs Péter helyére az új Európai Bizottság magyar biztosának. Ám a régóta több húron játszó pártelnök-külügyminiszter nem egykönnyen jutott át a tű fokán, hogy végül adóügyi biztosként landoljon Brüsszelben.

A szocialista párton a pánikbetegség jelei mutatkoztak. Megindult a forrongás: egykori reformkörösök, nemzeti baloldaliak és egyéb óharmadikutas mozgalmárok lendültek akcióba annak érdekében, hogy a felelősségre vonás hulláma elérje a kormányt. Egyre többen kifogásolták a kormányfői hatalom kiszabadulását a párt kontrollja alól. Medgyessy korábbi támogatói - köztük a legegyértelműbben Gyurcsány - fokozatosan a miniszterelnök alternatíváiként pozicionálták magukat. Végül az erjedést maga a kormányfő gyorsította fel azzal, hogy politikai bizalmi kérdéssé tette Csillag István szabaddemokrata miniszter menesztését, amit az SZDSZ határozottan ellenzett. A nyár végére a korábban oly sikeres Medgyessy-Kovács tandem látványosan szétesett. A páros tagjai - mint valami burleszkfilmben - egymást ütötték ki a ringből.

A tumultus végén abból lett miniszterelnök és abból pártelnök, akit a régi pártvezetés a legkevésbé akart. Egy nevezetes zártkörű elnökségi boszorkánykonyhán a résztvevők még Kiss Péterben és Szili Katalinban vélték felfedezni a szocialista felemelkedés zálogait, ami épp elég volt a szocialista párttagság lázadásához. A Medgyessy által két héttel korábban még meneszteni kívánt Gyurcsány Ferenc augusztusban jó ütemérzékkel ragadta meg a kínálkozó lehetőséget, s magabiztos győzelmet aratott Kiss Péter felett a miniszterelnök-jelölti versenyben. Másfél hónapra rá Hiller Istvánt, Gyurcsány politikai szövetségesét választották az MSZP elnökévé. Az új tandem összeállt.

A dinamizmusáról és munkamániájáról ismert Gyurcsány új lendülettel, baloldali módon politizálva látott munkához: beiktatási beszédében lovári nyelven szólította meg a cigány kisebbséget; gesztusokat tett a fogyatékkal élők felé; a "bankárkormány" imázsától szabadulni igyekezve megkockáztatta, hogy a társadalmi igazságosság érdekében adózzanak többet a bankok; és tabudöntő módon javasolta az ügynöklisták felszabadítását a titkosítás alól. A magyar csapatok iraki kivonásának márciusra javasolt időpontjával pedig - amelyről a kormányfő eleve tudhatta, hogy az ellenzék úgysem szavazza majd meg, mert az még korábbi, ez év végi kivonulást akar - még az amerikai választások másnapján megjelenő New York Times címlapjára is felkerült.

Gyurcsány lendülete két hónap alatt felfelé húzta az MSZP népszerűségét, amely csaknem elérte a Fideszét. A Patrubány Miklós MVSZ-elnök által elindított népszavazási kezdeményezést még áprilisban felkarolt Orbán Viktornak balszerencséjére a határon túli magyaroknak adandó kettős állampolgárságról az idő tájt beinduló kampányban Medgyessynél keményebb ellenféllel kellett megvívnia. A népszavazásra bocsátott két kérdés egymással ellentétes hatást váltott ki azon kevesekben, akik részt vettek a december 5-ei referendumon. Akik a létbizonytalanság miatt ellenezték a kórházak privatizációját, ugyanazért elvetették a magyar állampolgárság kiterjesztését is. Hiába biztatott két igenre a Fidesz, két nemre az MSZP, a lakosság válasza egy eredménytelen "nemigen" lett. Csak egy hajszálon múlt ugyanis, hogy az egalitárius érzelmű választópolgárok nem parancsoltak megálljt az egészségügy privatizációjának. A jólét és a gazdasági biztonság vágya - amelyet egyesek jóléti sovinizmusként, mások baloldali populizmusként írtak le - 2004-ben egyértelműen háttérbe szorította a liberalizmust és a nacionalizmust. A Fidesz vezetői azt hitték, a "nemzetegyesítés" kommunitárius politikája legyőzheti a szociális biztonság politikáját. Pedig épp saját, korábbi sikerükből - amely a nemzeti petíció szociális ígérethalmazára épült - tanulhatták volna meg, hogy ez nem így van.

A késő Kádár-kori reformerek bukásával vége lett a légüres baloldalnak, és véget ért a tizenöt éves posztkommunista korszak. A választópolgárok továbbra is jóléti rendszerváltásra, azaz valódi baloldali politikára vágynak. Úgy érzik, hogy a "munka-otthon-biztonság" jelszavával megragadható gazdasági emancipáció megvalósulása nélkül csupán szappanbuborék a szabadság, délibáb a politikai emancipáció.

BOZÓKI ANDRÁS

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fókuszban

Adósságspirál

Bár a 2004-es állami költségvetés vitáját felvezető tavaly őszi országgyűlési expozéjában László Csaba akkori...

Újabb Pride-rendezvényen provokáltak Budaházyék, elzavarták őket

Újabb Pride-rendezvényen provokáltak Budaházyék, elzavarták őket

Ha letöltötte ezt a Chrome-bővítményt, törölje le gyorsan

Ha letöltötte ezt a Chrome-bővítményt, törölje le gyorsan

Ma küldi fel az űrbe a NASA az új atomórát, amitől sok mindent remélnek a tudósok

Ma küldi fel az űrbe a NASA az új atomórát, amitől sok mindent remélnek a tudósok

Jöhet a negyedik Mátrix

Jöhet a negyedik Mátrix

Alig nézték Rogán Cecíliáék szépségversenyét

Alig nézték Rogán Cecíliáék szépségversenyét

Fotók: Koboldszerű kismaki született Nyíregyházán

Fotók: Koboldszerű kismaki született Nyíregyházán