A délkelet-ázsiai szökőár a térségen kívül több helyen, mindenekelőtt Európában tette gyászossá a szilvesztert, amit...

A délkelet-ázsiai szökőár a térségen kívül több helyen, mindenekelőtt Európában tette gyászossá a szilvesztert, amit az is indokolt, hogy az életüket vesztett turisták között alaposan túlreprezentáltak voltak a kontinens nyugati feléről érkezettek. Párizsban a Champs-Élysées-n fekete drapériába burkolták a fákat, Olaszország-szerte egyperces néma csönddel emlékeztek az áldozatokra, Berlinben a Brandenburgi kapunál pedig félárbocra eresztették a zászlókat. Különösen fájdalmas volt az év vége Svédországban, amely egy héttel a kataklizma után 59 biztos halottal és több mint 3500 eltűnttel számolt, ez utóbbiak zömét áldozatnak tekintve a skandináv ország embervesztesége a Dániával szembeni 1814-es háború óta a legnagyobb, és messze fölülmúlja az 1994-ben a Balti-tengeren elsüllyedt Estonia észt komphajó eddig nemzeti katasztrófának tekintett esetét, amelyben félezer svéd vesztette az életét (HVG, 1994. október 8.). Lapzártánkkor húsz magyart is keresnek a térségben, a Külügyminisztérium szerint nem zárható ki, ám nincsenek arra utaló jelek, hogy magyar áldozatai is vannak a tragédiának.

A katasztrófa híre a világ minden sarkában megrendülést váltott ki, és hétfőre a több mint negyven ország által pénzben és természetben fölajánlott segítség elérte a 2 milliárd dollárt (az ENSZ készítette listán Magyarország 411 ezer dollárral szerepelt). A legtöbbet a humanitárius segélyekben amúgy is jeleskedő Japán ígérte, 500 millió dollárral, míg a Világbank 250 millió, Svédország pedig 75,5 millió dollárral jelentkezett. A globális jóakarat nem nélkülözte persze a mellékzöngéket: az USA és az ENSZ között rövid verbális purparlé zajlott le arról, ki is koordinálja a segítséget, és Washington először meglehetősen szűkmarkúnak bizonyult.

A világ leggazdagabb országa, az Egyesült Államok első szándékból 15 millió dollárt ígért, ami nagyjából a fele annak, amennyit George W. Bush - aki az ünnepeket crawfordi farmján töltötte, és csak 72 órával később reagált nyilvánosan a délkelet-ázsiai pusztításra - januári beiktatási ceremóniájára támogatói összedobtak. Később - miután az USA megkapta a fösvény jelzőt - ezt 35 millióra emelték, majd megtízszerezték, Washingtonban ugyanis a jelek szerint fölismerték azt a kommentátorok által emlegetett lehetőséget, hogy bőkezű segítséggel némiképp javíthatnak a Bush-kormányzat első négy éve alatt önzőre formált Amerika-képen. A lapzártánk után, csütörtökön Indonézia fővárosában, Jakartában kezdődő segélykonferenciára - ahová megérkezik Kofi Annan ENSZ-főtitkár is - az amerikai elnök külügyminiszterét, Colin Powellt, valamint öccsét, Jeb Bush floridai kormányzót küldte, míg odahaza az adománygyűjtő kampány élére két elődjét, apját, idősebb George Busht és Bill Clintont kérte föl.

Mások - például az ENSZ humanitárius ügyekért felelős hivatalának szóvivője - arra figyelmeztetnek, hogy hiába a katasztrófa példátlanságához és az 5 millió földönfutóvá vált emberhez mérten kivételes felbuzdulás, a valódi segítség az eddigi tapasztalatok szerint könnyen elmaradhat az ígéretektől. A napra pontosan egy évvel a mostani szökőár előtt az iráni Bám városát romba döntő földrengés nyomán kilátásba helyezett 1,1 milliárd dollár értékű segítségből például teheráni közlés szerint csupán 17,5 millió dollárnyi érkezett meg. Az 1998-ban Hondurast és Nicaraguát letaroló Mitch hurrikán - amely 9 ezer áldozatot szedett és 3 millió ember otthonát pusztította el - után pedig a kormányok 3,5 milliárd, a Világbank, az IMF és egyéb nemzetközi szervezetek pedig további 5,2 milliárd dollárt ajánlottak föl, ám a pénz kevesebb mint egyharmada gyűlt össze.

A délkelet-ázsiai szökőár következményeitől szenvedők megsegítése útjában logisztikai problémák is állnak. A katasztrófa sújtotta területek egy része ugyanis - nem utolsósorban a megsemmisült infrastruktúra miatt - nehezen közelíthető meg. A térségbe vezényelt Abraham Lincoln amerikai repülőgép-hordozóról felszálló katonai helikopterek ezért kulcsszerepet játszanak az élelmiszer és a friss víz eljuttatásában a kieső szigetekre és az őserdei településekre, míg a szállítmányok "nagybani elosztását", illetve a sebesültek és a hazaigyekvő turisták összegyűjtését az amerikai, az ausztrál, a thaiföldi és az indonéz hadsereg C-130-as Hercules repülőgépei végzik.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fókuszban

A világ bús tengere

Az egész világot megmozgató segélyakciók ellenére valószínűleg évekre lesz szükségük a karácsonyi gyilkos szökőár sújtotta délkelet-ázsiai országoknak, hogy kiheverjék az eddig 150 ezer emberéletet követelő természeti csapás okozta lelki és gazdasági sokkot. A HVG tudósítói az áldozatok száma és a károk várható növekedéséről számoltak be.

Több hullámban támad a zivatar, 2-3 centis jég is eshet

Több hullámban támad a zivatar, 2-3 centis jég is eshet

Putyin elismerte: az oroszok rosszabbul élnek

Putyin elismerte: az oroszok rosszabbul élnek

Kínában kismotor lesz a Harley-Davidson

Kínában kismotor lesz a Harley-Davidson

Januártól új időszámítás indul az autópiacon

Januártól új időszámítás indul az autópiacon

Mégsem lesz Simonka György Békésben megyei Fidesz-elnök

Mégsem lesz Simonka György Békésben megyei Fidesz-elnök

Fejenként 2,8 millió forintnyi kártérítést fizethet a VW a cseh vásárlóinak

Fejenként 2,8 millió forintnyi kártérítést fizethet a VW a cseh vásárlóinak