Üdvözlöm a populisták klubjában, pénzügyminiszter úr!

Üdvözlöm a populisták klubjában, pénzügyminiszter úr!" - fordult kárörvendéssel vegyes elégtétellel a hangjában Peer Steinbrück német pénzügyminiszter felé a Bundestag múlt heti vitájában Oskar Lafontaine, a Baloldal párt elnöke. A retorikai diadalmaskodás hátterében az áll, hogy amikor néhány héttel ezelőtt a kisemberek érdekképviseletét zászlajára tűző s a menedzserek mohóságát ostorozó Baloldal azt javasolta, törvényileg maximálják évi 600 ezer euróban az üzleti szférában elérhető fizetéseket, akkor még a többi parlamenti párt ledorongolta, populistának bélyegezte őket. Most viszont a német bankrendszer megmentésére hivatott, 500 milliárd eurós pénzügyi csomag összeállításakor Steinbrück azt is kikötötte, a segítséget igénybe vevő bankok menedzsereinek ne járjon semmiféle bónusz, se részvényopció, se osztalék - s a jövedelmük ne lehessen több évi 500 ezer eurónál.

De hát néhány héttel ezelőtt még az is elképzelhetetlen volt, hogy az állam beleszóljon a bankok üzletmenetébe, sőt részesedést szerezzen bennük - pedig erre mind lehetőséget ad a múlt pénteken elfogadott, hivatalos nevén "a pénzügyi rendszer stabilitásához szükséges intézkedésekről" rendelkező törvény. Ezt aztán példátlan gyorsasággal és példátlan összefogással öt munkanap alatt tető alá hozták. Ennyi idő elég volt, hogy a kancellár és a koalíciós pártok szűk stábja egyeztessen a főbb teendőkről, majd a pénzügyminisztérium vezetésével kidolgozzák a részletes javaslatot, azt megtárgyalja és elfogadja a kormány, konzultáljanak róla a parlamenti pártok vezetőivel, benyújtsák a törvényjavaslatot, azt első, második és harmadik olvasatban tárgyalja az alsóház, szavazzon róla, aztán továbbítsák a felsőháznak, az is megtárgyalja, az államfő aláírja, a hivatalos nyomda kinyomtassa, és életbe is lépjen.

Ehhez szükség volt például arra, hogy az ellenzék lemondjon arról a lehetőségről, hogy parlamenti tárgyalás során módosító indítványokkal és bizottsági javaslatokkal hetekig húzza az időt, de arra is, hogy a felsőházban a tartományok képviselői elfogadják, a szövetségi kormány javaslata szerint 35 százalék erejéig nekik is be kell szállniuk az 500 milliárdos csomag összeállításába. S persze arra is szükség volt, hogy Horst Köhler államfő, akivel egyébként a folyamat legelején részletesen konzultált Angela Merkel kancellár, a felsőházi igen után azonnal alá is írja a törvényt. Ezt nyilván jelentősen megkönnyítette, hogy Köhler, aki korábban az IMF vezérigazgatója volt, át is látta és meg is értette a helyzet súlyosságát.

Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a törvény kihirdetése után még a hét végén máris jelentkezett az első, megsegítésre váró pénzintézet, a Bayerische Landesbank. Több nagy bank vezetői hétfői lapzártánkkor még tanácskoztak, mikor és hogyan vegyék ezt igénybe - miközben a pénzügyi válság ettől remélt stabilizálása még semmit nem old meg. A gondok ugyanis máris átterjedtek a reálszférára, a jövő évre tervezett GDP-bővülést mind a vezető gazdaságkutató intézetek, mind maga a kormány kénytelen volt a korábban sem túl imponáló 1,2 százalékról 0,2 százalékra csökkenteni. A fenyegető recesszió pedig újabb igényeket szülhet. A német gyáriparosok szövetsége máris azt követelte, ebben a helyzetben a kormány semmiképp ne csökkentse, éppen ellenkezőleg, növelje az állami beruházásokat. Ehhez viszont újabb csomag összeállítására lenne szükség - s bármenyire a demokrácia működőképességének bizonyítékaként és a nehéz helyzetben való összefogás példájaként emlegetik is ma elemzők a pénzügyi válságkezelés eddigi lépéseit, arra most senki nem tud választ adni, erre honnan lenne pénz. Még akkor se, ha egyetlen menedzser sem kereshet többet évi félmillió eurónál.

WEYER BÉLA / BERLIN

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
HVG Hetilap

A pénzügyi krach és az új költségvetés

Minimális gazdasági növekedés, stagnáló életszínvonal, csökkentett államháztartási hiány - így summázható a pénzügyi válság árnyékában átdolgozott jövő évi költségvetési törvény tervezete. Bár parlamenti elfogadtatására van esély, szavatossága nem garantálható.

A HVG nem is kívánhatna magának Bruce Willisnél jobb plakátfiút

A HVG nem is kívánhatna magának Bruce Willisnél jobb plakátfiút

A Notre-Dame méhei is túlélték a tüzet

A Notre-Dame méhei is túlélték a tüzet

Felborult egy turistabusz Madeirán, legalább 29-en meghaltak

Felborult egy turistabusz Madeirán, legalább 29-en meghaltak

Finn élcsapat igazolta le Hári Jánost

Finn élcsapat igazolta le Hári Jánost

Már a kiemelkedő nemzeti értékeket is miniszteri biztos felügyeli

Már a kiemelkedő nemzeti értékeket is miniszteri biztos felügyeli

Putyinnal találkozik Oroszországban az észak-koreai diktátor

Putyinnal találkozik Oroszországban az észak-koreai diktátor